Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása. A nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat.
2026 februárjában az akkori szakminiszter hét szénhidrogén-terület koncesszió keretében történő kutatására, kitermelésére, hasznosítására írt ki nyilvános pályázatot. A májusban benyújtott jelentkezések kiértékelése lezárult. A legalább húsz évre szóló koncessziók megadásáról a törvényi rendelkezések szerint, a bíráló bizottság javaslata alapján már a gazdasági és energetikai miniszter döntött az importkitettségek csökkentése érdekében.
A jogelőd tárca által meghirdetett hétből három helyszínre nyújtottak be érvényes pályázatokat. A baracskai területen az MVM Upstream Energy Zrt., Békéscsabánál és Nagylengyel-Nyugati lelőhelyen pedig a MOL Upstream Zrt. láthat majd munkához. A Bácsalmás, Kisköre, Tiszacsege és Tiszalök területekre szóló további eljárások eredménytelenül zárultak.
A bányászati koncessziós szerződéseket az eredményhirdetést követő 90 napon belül meg kell kötni. A határidő egy alkalommal, legfeljebb 60 nappal hosszabbítható meg
A hatályos koncessziós szerződések alapján jelenleg kilenc, míg a koncesszión kívül további két területen folyik szénhidrogén kutatása, feltárása Magyarországon. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) adatszolgáltatása alapján a 2026 első felében gázból 962 ezer köbmétert, olajból 576 ezer tonnát hoztak felszínre a hazai lelőhelyeken. Az itthoni mezőkből származó kőolaj mennyisége az elmúlt években ismét 1 millió tonna felett alakult. Az időarányos előrehaladás szerint ez a szint idén is teljesíthető. Földgázból közel 2 milliárd köbmétert termeltek ki belföldön 2025-ben. Ez a mennyiség a tavalyi lakossági felhasználás több mint 60 százalékának feleltethető meg.
A költségvetésnek eddig több tízmilliárd forint bevétele származott koncessziós díjakból és bányajáradékokból. A hazai ásványkincsek hasznosításával csökkenthetjük külső kitettségeinket, így erősödhet az ellátás biztonsága.
