November 7-én találkozik Orbán Viktor Donald Trumppal

A két vezető a Fehér Házban találkozik, energetikai, hadiipari, gazdasági, pénzügyi együttműködésről szóló megállapodásokat fogadnak majd el.

Forrás: kormany.hu

2025. 10. 30.

Ezt Gulyás Gergely a Kormányinfón jelentette be. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök a megállapodásokkal kapcsolatos bejelentéseket a sajtó nyilvánossága előtt teszi majd meg a Fehér Házban, az Ovális Irodában, a megszokott amerikai protokoll szerint.

Továbbá eszmét cserélnek a béke lehetséges kimeneteléről is, és azt is meghatározzák, hogy mi az a menetrend, amely elvezethet az amerikai-orosz találkozóig és ezen keresztül az orosz-ukrán békemegállapodásig.

Gulyás Gergely hozzátette: örülnek annak, hogy a tervezett békecsúccsal kapcsolatban egyetlen ügyben nincs vita, hogy a helyszín Budapest lesz. De nem a helyszín a legfontosabb, hanem az, hogy békemegállapodás szülessen.

Kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a magyar miniszterelnök, aki a hivatalban lévő európai vezetők közül egyedül képviselte a béke ügyét és a háborús felekkel való tárgyalás fontosságát az elmúlt három és fél évben, azzal az amerikai elnökkel találkozik, aki január óta, háta mögött az amerikai állam és gazdaság erejével, ugyanezt teszi.

A kormány döntött az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó árréscsökkentés fenntartásáról, és azt 2026 február 28-ig meghosszabbították - jelentette be a miniszter. Úgy fogalmazott: a Magyar Nemzeti Bank adatai is alátámasztják, hogy az infláció elleni közdelemnek az árréscsökkentés hatékony eszköze. A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása, a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon.

A miniszter szerint ezért a kormány arról is döntött, hogy az élelmiszerekre vonatkozó árrésstop december elsejétől további élelmiszer-termékkörökkel - marha fehérpecsenye, marhafelsál, sertésmájas és sertésmájkrém, félkemény sajt, sajtkrém, kenhető sajt, alma, körte, szilva, szőlő, fejeskáposzta, paradicsom, vöröshagyma, zöldpaprika és bébiétel - bővül.

A kormány döntött arról is, hogy a SZÉP-kártyákon megmaradt összegek felhasználását hideg élelmiszerek vásárlására is lehetővé teszik december 1-től 2026. április 30-ig.

A szociális ágazatban január elsejével 15 százalékos béremelést hajtanak végre, a nevelőszülőkre fordított forrásokat pedig januártól megduplázzák - jelentette be a miniszter. Elmondta: az állami ellátásban mintegy 23 ezer gyermek nevelkedik, kétharmaduk nevelőszülőknél, egyharmaduk intézetben, valamint mintegy négyszázan vannak fiatalkorúak börtönében.

Hozzátette, minden szakmai vélemény egyértelművé teszi, hogy a nevelőszülőknél való elhelyezés áll a legközelebb a családhoz, ezért tartják kiemelt fontosságúnak, hogy érdemben javítsanak a nevelőszülői ellátás helyzetén. Közölte: a gyermekvédelmi gondoskodásban élőknek biztosítják az ingyenes jogosítványszerzés lehetőségét, beleértve az elméleti és gyakorlati képzés költségeinek megtérítését.

Növelik a gyermekvédelmi gyámok számát úgy, hogy egy gyámra legfeljebb 30 gyermek juthat. A gyermekvédelmi gyámok illetményének növelésére a BM külön javaslatot tesz - közölte.

Elmondta, emellett az állami foglalkoztatásban legalább két évre lehetővé teszik a munkavégzést azoknak, akik gyermekvédelmi ellátásban töltik be a 18. évüket, és más munkát nem találnak. Ezt nem a közmunka-program keretében, hanem más állami munkahelyen biztosítják - jelezte.

Közölte azt is: a kulturális ágazatban január 1-től 15 százalékos béremelést hajtanak végre.

Beszámolt arról is, hogy a kormány tájékoztatást hallgatott meg a százhalombattai finomítóban történt robbanással kapcsolatban, itt büntetőeljárás keretében folyik nyomozás, és egyelőre semmilyen forgatókönyv nem zárható ki. Az ügy nem csupán a Molt érinti, hanem Magyarország és egész Közép-Európa ellátásbiztonságát - mutatott rá, hozzátéve: a kormány célkitűzése, hogy a robbanás árát ne a magyar autósoknak kelljen megfizetni, ezért a nemzetgazdasági miniszter tárgyal a társaság vezetőivel.

Közölte azt is: a nemzeti konzultáció íveinek kézbesítése a héten zárul. Emlékeztetett: a konzultáció az adórendszerről, az egykulcsos adóról, az adóemeléssel kapcsolatos tervekkel szembeni társadalmi ellenállásról szól, és lehetőséget ad arra, hogy világos vita kezdődjön arról, érdemes-e visszatérni a többkulcsos adórendszerre, van-e értelme az adóemelésnek, vagy pedig fenn kell tartani az elmúlt bő évtizedben a magyar gazdaságot jól szolgáló és az adófizetők számára is kedvezőbb adórendszert.

Hangsúlyozta: a kérdésnek az adórendszeren túlmutató jelentősége is van, mert miután a háború finanszírozásában Európa magára maradt és az Egyesült Államok ebből kiszállt, az Ukrajnának szánt források kizárólag adóemelésből finanszírozhatók.

Az európai uniós döntések is ebbe az irányba mennek, márpedig mi úgy gondoljuk, hogy a háborút is és az adóemelést is el kell utasítani - mondta.

Aki a háborút elutasítja, az az adóemelést is, aki viszont a háborút támogatni akarja, az a végén nem tud majd nemet mondani az adóemelésre - fogalmazott, hozzátéve, mindenkit arra biztatnak, hogy a november 30-ig tartó nemzeti konzultációban mondjon véleményt ebben a kulcsfontosságú kérdésben.

Gulyás Gergely arról, hogy az orosz olajcégek elleni szankciók hogyan érintik a magyar kőolajellátást, elmondta: közvetlenül a magyar energiaellátást és az Oroszországtól való vásárlást nem érintik. A cél az, hogy Donald Trump amerikai elnök korábbi álláspontját fenntartsa és Magyarország bármilyen amerikai szankció alól kivételt képezzen, az orosz kőolaj- és földgázvásárlás folyamatos maradhasson.

Rögzítette: nem ideológiai kérdésről van szó, ha valaki hasonló energiabiztonságot tud hasonló áron nyújtani, mint az orosz kőolaj- és földgáz, akkor nyitottak, de egyelőre versenyképes ajánlat nincs.

Kitért arra is: szankcióügyben a magyar álláspont mindig is azt volt, hogy az európai szankciós politika nem vált be. Rámutatott: minden olyan szankciót megvétóznak, ami a magyar gazdaság létérdekeivel szemben áll. Ilyen az energiabeszerzés Oroszországból, mert megfelelő alternatívát az Európai Bizottság nem tud nyújtani, az átállás jelentős költségekkel járna, az energiabiztonság nem garantált és az árra sincs garancia.

Magyarországnak az a fontos, hogy a kőolaj- és földgázellátás biztosított legyen, mert enélkül a rezsicsökkentés nem tartható fenn és egyúttal abban vagyunk érdekeltek, hogy béke legyen - szögezte le.

Nincs olyan versenyképes alternatíva, amely a jelenlegihez hasonló áron tudna Magyarországra kőolajat juttatni, mert akkor az veszteséges lenne a kereskedőnek. Donald Trump is elismerte Magyarország speciális helyzetét, hogy egy tengeri kikötő nélküli ország – mondta Gulyás Gergely.

Kérdésre elmondta: vizsgálják annak lehetőségét, hogy a 14. havi nyugdíjat hogyan tudják beszorítani a költségvetési keretek közé. Szeretnék bevezetni, de egyelőre ilyen kormánydöntés nem született.

Az Otthon Start Programra vonatkozó kérdésre közölte: az igénylők több mint 80 százaléka negyven év alatti, 34 év az átlag életkor, területileg egyenletes az eloszlása az igényléseknek, azok harmada fővárosi. Budapesten az első vásárlók aránya korábban 12-15 százalék volt, ez most szeptember-októberben 30-40 százalékra emelkedett. Ennyien vannak azok, akik bérlőből tulajdonossá tudnak válni - jelezte.

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a miniszterelnök beszámolt a szentszéki és olaszországi látogatásáról, és mint mondta: a Szentszék Ferenc pápa alatt is nyitott volt és XIV. Leó pápa alatt is nyitott arra, hogy elősegítse azokat a törekvéseket, amelyek a lehető leghamarabb békét hoznak Ukrajnában.