Az őszi ültetési program már javásban zajlik, 19 megyében, 514 településen történik faültetés, ahol összesen 14 ezer fát helyeznek a földbe a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek az adott térség állami erdőgazdaságával, valamint az Országos Erdészeti Egyesület helyi csoportjainak közreműködésével. Az államtitkár két helyen, Tótkomlóson és Kaszaperen is részt vett a közösségi faültetéseken.

Az államtitkár Tótkomlóson tartott beszédében emlékeztetett, az Agrárminisztérium az Országfásítás részeként 2020-ban Településfásítási Programot hirdetett a 10 ezer fő alatti települések számára, amelynek célja elsősorban a települések zöldítése és a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési támogatásainak népszerűsítése volt. Kiemelte, a 2020 őszi és 2021 tavaszi ültetési szezonban 475 település több mint 12 ezer sorfát ültetett el. Erdős Norbert azt is megemlítette, hogy az Agrármisztérium idén megduplázott keretösszeggel hirdette meg a Településfásítási Program második ütemét.

 

 

 

Fotó: Fekete István

Erdős Norbert Kaszaperen kiemelte, az ültetések 2022 tavaszán további 373 településen folytatódnak tovább. Arról is szólt, hogy a program jóval túlmutat a 10-30 fa elültetésén, ugyanis a legtöbb esetben a település közösségi esemény keretében ülteti a fákat, bevonva ezzel fiatalokat és időseket egyaránt. „A jövő generációjának meg kell mutatni, hogy a fa értéket képvisel, az a feladatunk, hogy a zöld gondolatokat a gyakorlatban is elültessük” - emelte ki.

Fotó: Fekete István

Az államtitkár felhívta a figyelmet a Magyarország Zöld Úton Jár! online kérdőív kitöltésének fontosságára is, amelynek célja, hogy mindenki elmondhassa, mit gondol a környezetvédelem legfontosabb kérdéseiről: többek között az illegális hulladéklerakatok felszámolásáról, a megújuló energia népszerűsítéséről, vagy a zöldenergia közlekedésben való használatáról. 

(AM Sajtóiroda )