Vége a látszatellenőrzés korszakának — megújul a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
A Miniszterelnök — a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára — 2026. június 9-ei hatállyal felmentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökét. A Hivatal vezetését az átmeneti időszakban megbízott vezető látja el, az új elnököt pedig nyílt, nyilvános pályázat útján keresi a kormányzat.
Az elmúlt évben a KEHI mindössze egyetlen korrupciógyanús ügyet vizsgált érdemben — és azt a mai napig nem zárta le, pedig a saját megállapításai szerint több milliárd forintnyi közpénzzel kapcsolatos visszaélés gyanúja merült fel.
Ez nem a véletlen műve. Sem a Hivatal vezetése, sem az őt felügyelő kormányzat nem vette komolyan a közpénz védelmét. A feltárt szabálytalanságokat — a milliárdos kormányzati forráshiánytól a szabálytalan állami beszerzésekig — rendre az asztalfiókban hagyták, felelőst nem neveztek meg, a pénzt nem hajtották be, következmény nem lett.
A megújulás első lépéseként a kormányzat nyílt pályázatot hirdet a Hivatal élére, és várja mindazok jelentkezését, akik szakmai tudásukkal és feddhetetlenségükkel hitelesen képesek vezetni a közpénz védelmét szolgáló ellenőrző hivatalt. A Hivatal feladata a jövőben a kormányzati közpénzfelhasználás, az állami beruházások és vagyonkezelők vizsgálata, és nemcsak a visszaélések feltárása, hanem javaslataival a megelőzésük is — azoknak a kiskapuknak a bezárása, amelyeken eddig a közpénz kifolyt.
A KEHI mostantól arra szolgál, amire való, a magyar emberek közös pénzének védelmére.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnöki tisztségének betöltésére:
