Szerdáig 294 624 embert oltottak be, több mint 117 ezren pedig már a második oltást is megkapták - ismertette Gulyás Gergely.

Elmondta: az egészségügyi dolgozók - akiknek közel 80 százaléka beoltatta magát -, valamint az idősotthonokban és a bentlakásos szociális intézményekben élők oltása után múlt héten megkezdődött a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása háziorvosoknál és kórházakban.

Az ehhez szükséges, 2964 háziorvoshoz eljuttatott Pfizer vakcinák körülbelül 30 ezer idős ember oltását teszik lehetővé - tájékoztatott.

A négy kijelölt budapesti oltóponton a Szputnyik vakcinával kezdik el oltani csütörtökön és pénteken a krónikus betegséggel nem rendelkező, 75 év alattiakat - közölte Gulyás Gergely.

Hozzátette, hogy a háziorvosok AstraZeneca vakcinával is oltanak 60 év alatti krónikus betegeket.

Jelezte, a várt vakcinaszállítmányok ismeretében a jövő héten folytatódhat a legidősebbek, továbbá a 60 év alatti krónikus betegek oltása, az oltócsapatok pedig visszatérnek abba a néhány szociális intézménybe, ahol el kellett halasztani az oltást.

Arról is beszámolt a miniszter, hogy az EU-s vakcinabeszerzés - amelyből Magyarország 19,7 millió adagot kötött le - még mindig viszonylag lassan zajlik.

Megjegyezte, az Európai Bizottság vezetője szerdán elismerte, a beszerzésnél hibákat követtek el.

A lekötött 2 millió adag orosz vakcinából februárban 200 ezret vár Magyarország, a kínai oltóanyagból pedig várhatóan jövő héten érkezik meg az első, 500 ezres szállítmány. Utóbbit a népegészségügyi központnak még meg kell vizsgálnia - fűzte hozzá, azt is kiemelve, hogy a kínai vakcinával a világon már több mint 30 millió embert oltottak be, például Délvidéken élő magyarok is kaptak belőle.

A kormány további oltóanyaggyártókkal is tárgyal, és "azért is kell mindenhonnan vakcinát szerezni, hogy az élet a lehető leghamarabb a normális kerékvágásba visszatérjen - hangsúlyozta. Hozzátette: Magyarország az EU-tól is azt kérte, a jövőre nézve gyorsítsa fel a vakcinaszállítmányokat, amire a brüsszeli testület ígéretet tett.

A Miniszterelnökség vezetője úgy értékelt: Magyarországon a következetes, november 11. óta változatlan szabályok mellett zajló védekezésnek köszönhetően sikerült megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát, de az adatok egy ideje nem mutatnak további csökkenést, Európa több országában pedig már a harmadik hullámmal néznek szembe.

A brit vírusmutáns lényegesen gyorsabban terjed, Magyarországon is megjelent, itt is a fertőzés gyorsabb terjedését eredményezi, ezért fennáll a betegszám növekedésének lehetősége - közölte.

Gulyás Gergely bejelentette: a kormány döntött arról, hogy a magyar állam védettséget igazoló okmányt vezet be, amelyet azok kaphatnak meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen vagy bizonyítottan átestek a betegségen.    

A miniszter közölte: ilyen okmányt kaphat, aki már megkapta a koronavírus elleni második oltás is.

Tájékoztatása szerint ebben az esetben az okmány érvényességi időt nem tartalmaz majd, hanem a második oltás beadásának időpontját rögzíti, hiszen - mint mondta - az egyes vakcinák által nyújtott védettség hosszáról még nincsen pontos információ, legalább fél éves védettséget valószínűsítenek, de lehet, hogy ez egy év vagy akár ennél hosszabb idő is lehet.

Gulyás Gergely hozzátette: szintén védettséget igazoló okmányt kaphat az, aki a koronavírusból felgyógyultnak minősül.

Ebben az esetben az igazolvány érvényességének kezdete lehet a kórházból történő elbocsájtás napja, vagy a pozitív PCR-teszt utáni első negatív PCR-teszt időpontja, vagy az első pozitív PCR-tesztet követő tizedik nap - közölte.

Elmondta azt is: az okmányhoz jutás harmadik lehetősége - amely az előző kettővel szemben nem ingyenes, hanem költségtérítés ellenében vezető igénybe -, ha valaki hitelesített laborban végzett vérvizsgálat által igazolja az antitestek jelenlétét. Ebben az esetben az igazolvány érvényességi ideje a vizsgálattól számított 4 hónap.    

"Azt reméljük, hogy az okmány is hozzájárulhat ahhoz, hogy az élet mielőbb a normális kerékvágásba térjen vissza" - mondta a miniszter, aki ugyanakkor jelezte, hogy a kormány egyelőre nem döntött arról, milyen jogosultságokkal jár majd az okmány.

Mint mondta: azt könnyű volt belátni, hogy ha valaki oltás kap, akkor ennek a hivatalos hatóság előtti igazolása elengedhetetlen, illetve a már megbetegedettek és meggyógyultak esetében szintén indokolt, hogy a védettséget okmány igazolja.

Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő arról számolt be, hogy jövő héten indul az online konzultáció az élet újraindításáról, és a kormány döntött az ehhez szükséges forrás biztosításáról és a technikai lebonyolításról.

Elmondta: a konzultáció a már ismert vakcinainfo.gov.hu felületen keresztül zajlik majd. Hozzátette: néhány napon belül elvégzik a szükséges technikai változtatásokat, hogy ki lehessen tölteni a kérdőívet.

A kormányszóvivő arra bíztatott mindenkit, hogy minél többen mondják el véleményüket, hiszen - hangsúlyozta - a járványügyi szakemberek álláspontja mellett, a kormány az emberek véleményére is ugyanúgy számít.

Emlékeztetett: tavaly is így történt, amikor a járvány elleni védekezésről kérdezte a kormány az embereket, és sikerült kialakítani azokat egyetértési pontokat, amelyek mentén november óta nagyon következetesen zajlik a védekezés.

Forrás: Kormany.hu

Gulyás Gergely a gazdaságra rátérve beszámolt arról, hogy felgyorsították a bértámogatások kifizetését. Elmondta: az igényelt bértámogatás összege 40 milliárd forint, ebből a kormányhivatalok megítéltek közel 36 milliárdot, és szerdáig az állam kifizette az összeg 99 százalékát, 35,5 milliárdot.    

A miniszter köszönetet mondott a kormányhivatalok dolgozóinak, akik megfeszített munkával lehetővé tették, hogy egy hét alatt minden hátralékot ledolgozzanak, és ezt segítette az előfinanszírozásról szóló kormánydöntés is.

Gulyás Gergely nagy eredményként számolt be arról, hogy a decemberi adatok szerint többen dolgoztak 2020-ban Magyarországon, mint 2019 decemberében, amikor a koronavírusnak "még nyoma sem volt" Európában. Hozzátette: 4,5 millió a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi mutató pedig az EU-ban a harmadik legalacsonyabb Magyarországon.

A gazdasági újraindítási akcióterv január 1-jétől április 1-jéig zajló részéről szólva fontosnak nevezte a lakásépítési áfa 5 százalékra csökkentését, a  lakásfelújítási támogatást, valamint a 13. havi nyugdíj első negyedének februári kézbesítését.    Hangsúlyozta: a jobboldali és a baloldali válságkezelés közötti különbség, hogy a baloldal a válság idején elvette a 13. havi nyugdíjat, a mostani kormány viszont úgy gondolja, hogy egy válság is lehetőség ennek a juttatásnak a visszaadására, ezzel is bővítve a fogyasztást és értékelve az idős embereknek azt a "végtelen béketűrését", amivel az elmúlt 10 hónap nehézségeit elviselték.

Közölte: a 25 év alatti fiataloknak 2022. január 1-jétől nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, ami gyakorlatilag 16 százalékos béremelést jelent számukra, és a kormány reményei szerint növeli a foglalkoztatottságot és a legfiatalabb munkavállók bérét.

Az új intézkedések közül kiemelte, hogy tíz évre 10 millió forintos kamatmentes hitelt kaphatnak a legkisebb vállalkozások.

Elmondta: a gazdasági újraindítási akcióterv áprilistól induló második ütemének középpontjában a felsőoktatás áll, az EU helyreállítási alapjából Magyarország mintegy 1500 milliárd forintot az egyetemek és a felsőoktatás fejlesztésére fordít.

Emellett - folytatta - nagy fejlesztések indulnak, részben a helyreállítási alapból, részben magyar költségvetési forrásokból, részben a most induló uniós költségvetésből, amelyek a zöld energiára, a körforgásos gazdaság felépítésére és a gazdaság teljes digitalizálására épülnek.

Hozzátette: a 8-10 évre szóló agrár- és a vidékfejlesztési startégiát is elfogadták, megkezdődik az első pályázatok elindítása.

Úgy összegzett: ezek azok a gazdaságpolitikai intézkedések, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ne csak az élet induljon újra Magyarországon - ahogy ezt az oltóanyagok bősége lehetővé teszi -, hanem a gazdaság is, és az ország visszatérjen arra a növekedési pályára, amelyen a 2010 utáni 8-9 évben a rendszerváltoztatás óta a legjobban teljesített.

Gulyás Gergely kérdésre arról, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint a járvány súlyosbodására kell számítani, miközben az ellenzék nyitást követel, azt mondta: azért tartják fontosnak a konzultációt az élet újraindításáról, hogy megismerjék az emberek véleményét, mi az, amit még elfogadhatónak tartanak és mi az, amit nem.

Mindenkit biztatnak a részvételre, és ezt követően tudnak majd állást foglalni - jegyezte meg a miniszter.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő felvetéséről, miszerint az Orbán-kormány is felelős az unió elhibázott központi vakcinabeszerzése miatt, azt mondta: egy régi rossz reflex jelenik meg.

Annak idején a szocialisták Moszkvát nem merték szidni, most Brüsszel az, amely semmilyen kritikával nem illethető. Maga az Európai Bizottság elnöke ismerte be, hogy nem készültek fel kellőképpen a vakcinabeszerzésekre. A már elkövetett hibákat a bizottság nem tudja jóvátenni, de sokat tud tenni annak érdekében, hogy a vakcinabeszerzés felgyorsuljon - mutatott rá.

Ujhelyi István nyilatkozata egész egyszerűen komolytalan - értékelt, hozzátéve: ahol a magyar kormány tárgyalt, ott kézzel fogható eredmények vannak, még úgy is, hogy a tárgyalások lényegesen később kezdődtek.

Arról, hogy a Szputnyik V vakcina 5700 forintos árához képest a Sinofarm kínai vakcina mennyibe kerül, elmondta: az  lényegesen drágább, 10 ezer forint felett van.

Azért másodlagos az ár, mert a vírus tavaly napi 12 milliárd forint kárt okozott a gazdaságnak, ehhez képest bármilyen drága a vakcina a józan ész határain belül, a magyar gazdaságnak még mindig olcsóbb - közölte.

A kérdésre, hogy a DK, a Párbeszéd, az MSZP és a Momentum tiltakozik az orosz vakcinával való oltás miatt, azt válaszolta: szemben ezen pártok gondolkodásával Magyarország szuverén állam, megvannak a saját hatóságai, és azok kellően alapos ellenőrzést folytatnak.

A vakcinát engedélyezték, és erre minden tagállamnak joga van - rögzítette.

Az oltásra regisztráltak száma meghaladja a kétmilliót - közölte egy másik kérdésre, megjegyezve: úgy gondolják, meghaladja majd  a három-négy milliót is.

Ha kétmillió regisztráltról beszélnek, optimista forgatókönyv szerint ennyi ember március végéig beoltható, de mire mindenkit beoltanak, az májusig is eltarthat - mondta.

Ha valaki nem kívánja magát a felkínált vakcinával beoltatni, ahogy lesz más oltóanyag, sorra kerül - fűzte hozzá, hangsúlyozva: ha előáll az a helyzet, hogy két-háromféle oltóanyag van, lehet választani, de most kevés az vakcina.

Forrás: Kormany.hu

Az MSZP kezdeményezéséről, miszerint 10 ezer forintos utalványt adnának mindenkinek, aki beoltatja magát, azt mondta: közpénzből vásárolják az oltóanyagot, és ingyenes az oltás. Ehhez képest azt követelni, hogy még pénzt is adjanak azoknak, akik a drágán beszerzett oltást ingyen megkapják, túlmegy a józan ész határain. Az MSZP védelmére azt hozta fel, hogy ez "tizedolyan bolond" javaslat, mint a Momentumé, amely 100 ezer forintot javasolt.

Arra, hogy több önkormányzat saját hatáskörben lazított a maszkviselés szabályain, úgy reagált: azért telepítették ezeket a jogköröket hozzájuk, mert ők hivatottak megítélni adott helyen, mi indokolt. Tiszteletben tartják az önkormányzatok döntését - jelezte.

Beszámolt arról is, hogy a kabinet várhatóan két hét múlva dönt egy esetleges nyitásról, a víruskezelést érintő nemzeti konzultáció eredménye, valamint az aktuális fertőzöttségi adatok függvényében.

Kérdésre közölte azt is: a kormánytagok azután kaphatnak vakcinát, hogy lezárult a 60 évesnél idősebbek oltása, kivéve az ennél idősebb kormánytagokat.

A miniszter visszautasította, hogy a magyar kormány uniós delegáltja részt vehetett volna a közös vakcinabeszerzés folyamatában, mint fogalmazott, Szócska Miklós csupán tájékoztatást kapott a testületben, a beszerzést a bizottság intézte.

Az Európai Bizottság elnökének kijelentésére, miszerint a bizottság nem engedhet a vakcinák minőségi normájából, Gulyás Gergely úgy reagált: normális hatóság, kormány, nemzetközi szervezet nem állít olyat, hogy nem biztonságos, nem ellenőrzött vakcinával lehet oltani. Számos ország használja ugyanakkor az unió által még nem engedélyezett oltóanyagokat, és itt sem merülhet fel kétség, hogy a legmagasabb védettséget kívánják biztosítani a polgáraiknak. Ők lényegesen jobban állnak az oltásban - jegyezte meg.

Kérdésre szólt arról is: várhatóan a határnyitás valósulhat meg legkésőbb a járványhelyzet okán, annak ellenére, hogy minden országnak a turizmus újraindítása az érdeke.

Arról is beszélt, arra senki nem tud garanciát vállalni, hogy az oltóponton az előzetes jelzésnek megfelelő vakcina lesz.

Nagyobb mennyiségű vakcina rendelkezésre állása esetén az egészségügy teljes intézményrendszerét fel tudják használni oltópontok kialakítására - tette hozzá.

 Az iparűzési adó kompenzációja ügyében elmondta: a jövő héten a megyei jogú városok polgármestereivel készül egyeztetni.

A kis- és középvállalkozások 10 millió forintos, kamatmentes hiteléről azt közölte: a kölcsön felhasználásában semmilyen megkötés nincs, a cél pedig az, hogy a hitelfelvétel a legolcsóbb legyen.

Arra a kérdésre, hogy a kormány támogatja-e Budapest turisztikai újranyitási csomagját, azt felelte: az jó irányú, de kis lépés. Hozzátette: az állami és önkormányzati tulajdonú, vendéglátóipari célra bérelt ingatlanok bérleti díja elengedésének lehetőségéről szóló intézkedés mellett a kormány további segítségnyújtásra készül.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva közölte: fogyasztóvédelmi vizsgálat folyik a Nemzetközi Oltóközponttal szemben, mert úgy fogadtak el előlegeket a koronavírus elleni oltásra, hogy semmilyen vakcina nem áll rendelkezésükre. Hangsúlyozta: állami oltás van, ami ingyenes, és minden ezen kívül szervezett oltás számtalan veszélyt hordoz magában, mind az oltóanyag ellenőrizhetősége, mind az esetleges visszaélésekkel kapcsolatosan.

A tisztifőorvos Hadházy Ákos független képviselőnek véletlenül elküldött levelével kapcsolatban, kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta, a levélből éppen az olvasható ki, hogy Müller Cecília arra utasította munkatársait: rendes indokot kell fűzni ahhoz, ha nem azonnal, hanem a rendelkezésre álló meghosszabbított időben teljesítik az adatigénylést.

Arra, hogy a Momentum elnöke azt mondta, dolgoznak azon, hogy egy kormányváltás esetén miként lehetetlenítsék el az általuk Fidesz közelinek vélt személyeket, azt mondta: az egész interjú, a stílus, ami a Momentumot és az elnökét jellemzi, rossz időket idéz. Arról senki, így a Momentum elnöke, Fekete-Győr András sem tehet, hogy a nagyapja "tömeggyilkos kommunista diktatúrát kiszolgáló Heves megyei tanácselnök" volt, de arról igen, ha ő is ugyanezt folytatja - mondta, hozzáfűzve: 1990-ben azért volt Magyarországon rendszerváltoztatás, hogy az alapvető szabályokat, az alkotmányos előírásokat mindenki tiszteletben tartsa. Kiemelte: ők ezt mindig tiszteletben tartották, és ez elvárható lenne a politika minden szereplőjétől.

A főváros által 2021 és 2027 között felhasználható uniós forrásokat érintő, a baloldali sajtóban megjelenő információkat, azt, hogy a kormány miatt évente csak 700 millió forint jutna Budapestnek, úgy értékelte: újabb álhír, szó sincs erről. A fővárost érintő fejlesztések elérik az 1000 milliárd forintot, és az előző ciklusban Budapest több mint 20 százalékát nyerte el a forrásoknak, holott, mint legfejlettebb régió, alig kaphatna pénzt. Tényszerűen nem igaz az sem, hogy az elmúlt hét évben ne jutottak volna források, mint ahogy az sem, hogy a kormánynak olyan tervei lennének, hogy ne részesedjen a főváros megfelelő támogatásban - mondta.

Az állatvédelmi felmérésről Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta: nagy az érdeklődés, eddig több mint 74 ezren fejezték ki véleményüket.

Jelezte: elkötelezett a kormány az állatvédelem ügye mellett, készül a nemzeti állatvédelmi program, és a felmérés eredménye ezt is befolyásolja.

Forrás: Kormany.hu

Karácsony Gergely főpolgármester kormányfőnek címzett levelére, amelyben az uniós helyreállítási alapról egyeztetést követel, a miniszter részletezte, hogy Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség államtitkára mely szervezeteknek küldött levelet ezügyben december végén. Majd kiemelte: a kormány az önkormányzatokkal közösen tervezi az új fejlesztési ciklust. Kitért a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa szerepére is, és hangsúlyozta: azt a főpolgármester jogosult bármikor összehívni.

Arra a kérdésre, hogy miért mondták fel a Gundellel a szerződést a Karmelita menzájának üzemeltetéséről, jelezte: nem ők mondták fel, hanem az étterem, és 2021 januárjától a feladatot a Magyar Honvédség látja el.

A miniszter a Klubrádió nemzetközi visszhangot is kiváltó helyzetével kapcsolatban azt mondta: a kormánynak a döntéshez nincs köze. Egy bírósági döntés áll mögötte, amely a rádió által sem vitatott jogsértéseken alapul. Megjegyezte ugyanakkor: "minden ilyen ügy a Magyarországgal szembeni lejáratásra, hisztériakeltésre alkalmat és lehetőséget ad".

A kötelező iparkamarai tagdíjról kijelentette: nem tud olyan vállalkozásról, amelynek évi ötezer forint kifizetése olyan nehézséget jelentene, hogy amiatt megérné lemondani a kamara hatékony érdekképviseletéről.

A készülő műanyaghulladék-törvényről azt mondta: az Alkotmánybíróság által is kifogásolt jogszabályt várhatóan február 22-én fogadhatja el ismét a Ház. A részletszabályok azután születhetnek meg.

Arra a felvetésre, hogy Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselő a többi között az európai minimálnyugdíj bevezetésének szükségességéről beszélt, Gulyás Gergely úgy reagált: Gyurcsány Ferencék kormányzásának a nyugdíjak brutális értékvesztése lett a következménye, és nincs ok azt feltételezni, hogy mást várható, ha újra ők kerülnének kormányra.

Megerősítette: számos médium állításával ellentétben Magyarország semmilyen megkeresést nem kapott az uniótól a közbeszerzések ügyében. Ez álhír volt, amelyet a bizottság magyarországi képviseletvezetője is cáfolt - mondta.

A beruházási alapról azt közölte: a kormány célja, hogy az induló beruházások az adminisztratív kötöttségek nélkül támogathatók legyenek.

Kijelentette azt is: a kormánynak semmi köze nincs a Magyar Olimpiai Bizottság által esetlegesen 2032-re tervezett olimpiarendezés kezdeményezéséhez.

A közösségi felületek tervezett szabályozásáról a miniszter kifejtette: a közös teherviselésben nagy előrelépés történt, mert a Facebook befizetett 3,8 milliárd forint 2017-es és 2018-as reklámadót. A tervezett szabályozás célja, hogy a Facebook-felhasználók adatai biztonságban legyenek, emellett - hangsúlyozta - a szólásszabadságot csak az állam korlátozhatja.

A modellváltó egyetemekről szóló törvényjavaslat a tavaszi ülésszakban kerül a parlament elé - közölte egy másik kérdésre válaszolva.

A hat hónapnál nagyobb járuléktartozás felhalmozókkal kapcsolatos kérdésre reagálva Gulyás Gergely elmondta: az adóhatóság október óta folyamatosan havonta értesített minden érintettet, és részletfizetésre is adott lehetőséget.

Közölte: a február 12-ei határidő lejárta után érvényteleníteni fogják a TAJ-számát annak, aki nem nyújtott be semmilyen fizetési könnyítési kérelmet. Jelezte: az érintettek pontos számáról február 15-én számolnak majd be. A miniszter szerint nagyjából 70 ezer emberről volt szó, és ebből több tízezren rendezték a helyzetüket, a fennmaradók pedig vélhetően külföldön tartózkodnak, és az sem kizárt, hogy külföldön fizetnek egészségbiztosítást.

(MTI)