Varga Judit az Igazságügyi Minisztérium és az Európa Tanács (ET) által a Miniszteri Bizottság soros magyar elnöksége keretében rendezett Digitális technológia és mesterséges intelligencia - az igazságszolgáltatás új kihívásai Európában című igazságügyi miniszteri konferencián szólalt fel.

    A Facebookon is közvetített angol nyelvű beszédében a miniszter azt mondta, az állampolgároknak egyre nagyobb az igényük arra, hogy online betekinthessenek az őket érintő iratokba, ne kelljen ehhez felkeresniük egy hivatalt. A koronavírus-járvány pedig még fontosabbá tette a digitális megoldásokat - fűzte hozzá.

    Értékesnek nevezett minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti, hogy hatékonyabb legyen a bírósági együttműködés az Európa Tanács tagállamai között.

    A miniszter rámutatott, hogy már 5,2 milliárd ember, a világ lakosságának 67 százaléka használ mobileszközt. Az európaiak 77,6 százaléka rendelkezik okostelefonnal.

    Az emberek tehát olyan eszközt birtokolnak, amelynek segítségével egy gombnyomással férhetnek hozzá a jogrendszerhez. Varga Judit fontosnak nevezte annak garantálását, hogy senki sem záródik ki digitálisan, és azt is hangsúlyozta: biztosnak kell lenni benne, hogy az új folyamatok kockázatai nem haladják meg az előnyeiket.

    Magyarországon az információs technológia már a koronavírus-járvány előtt lényeges szerepet játszott a jogrendszerben, már akkor elérhetők voltak fejlesztések - jelezte.

    Kiemelte, hogy a bíróságoknak már biztosítaniuk kell a feltételeket az eljárások elektronikus előrehaladásához. A bírók, regisztrált ügyfelek online elérhetik a fontos információkat, dokumentumokat, amivel időt és pénzt takaríthatnak meg - hangsúlyozta.

    Varga Judit a távmeghallgatás intézményéről is beszélt. Ennek köszönhetően az ügyfelek személyes jelenlét nélkül, külön szobából tehetnek vallomást, akár külföldről is - közölte.

    Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára hangsúlyozta, hogy nem a nulláról indulnak, hiszen az ET a 2000-es évek eleje óta segít tagállamainak, hogy hatékonyan tudják használni az információs technológiát igazságszolgáltatási rendszereikben. Ezt az online eljárások bővülő használatával érik el - jegyezte meg.

    Példaként említette, hogy egyszerűbb a statisztikák elérése, az elektronikus ügykezelés. Az innovációk, amelyek bevezetése a koronavírus-járvány miatt felgyorsult, lendületesebb, hatékonyabb, átláthatóbb igazságszolgáltatáshoz vezettek - jelentette ki Marija Pejcinovic Buric.

 

(MTI)