Ursula Von der Leyen bizottsági elnök júniusban informálisan időpontot kért, hogy júliusban Magyarországra látogathasson a megállapodást aláírni a kormánnyal, mivel a szakmai egyeztetések konstruktívan haladtak - közölte Varga Judit.

    Hozzátette: már megvolt az időpont, de közben az Országgyűlés elfogadta a gyermekvédelmi törvényt.

    Az uniós intézmények ezután erőteljes nyomást helyeztek Magyarországra, "hogy engedjük be az LMBTQ-aktivistákat a magyar iskolákba és óvodákba. Ki akarják kényszeríteni, hogy beengedjük a szexuális propagandát a gyermekeink közé. Most ezért húzódik a csomag elfogadása. A magyar helyreállítási csomaggal semmilyen gazdasági, szakmai problémájuk nem volt" - írta a politikus.

    Varga Judit közölte: a kormány nem kereste ezt a konfliktust. "Egészen egyszerűen csak önazonosak, következetesek vagyunk, az igazat mondjuk, hiszen a jó ügy mellett állunk ebben a kérdésben is: a gyermekek és a szülők jogait védjük" - közölte, hozzátéve, hogy Litvánia is hasonlóképpen cselekedett korábban.

    "Nincsen magyar vita, egy európai vitáról van szó. Ez egy összeurópai konfliktus. Ugyanakkor a magyar törvény nem európai dimenzió, nemzeti hatáskörbe tartozik. Az Alapjogi Charta is kimondja, hogy nemzeti hatáskörben van a gyermekek nevelése. Az unió ne akarjon beleszólni abba, hogyan nevelik a magyar szülők a gyermekeiket Magyarországon!" - jelentette ki.

    A magyar helyreállítási terv kész, "megvannak a forrásaink ahhoz, hogy ezeket elindítsuk. Ez a pénz jár a magyaroknak, mert megdolgoztak érte" - írta Varga Judit.

    Hozzátette: a magyar gazdaság teljesítménye a rendszerváltozás óta soha nem látott mértékben, hat százalékkal nőhet, akkor is, ha az EU-tól "egyetlen fillér sem érkezik az év végéig".

    A kormány nyugodt, hiszen legutóbb is másfél évig húzódtak a hétéves keretköltségvetési tárgyalások az Európai Unióban. A magyar gazdaság erős lábakon áll, ezt a bizottság is megerősítette, hiszen előrejelzésében 6,3 százalékos magyar növekedésre számít - írta.

(MTI)