A tanácskozást megelőzően újságírók előtt a miniszter arról beszélt, hogy az állampolgárok, vállalkozások jogosan várják el, hogy az igazságszolgáltatás, a hatóság minél gyorsabban, minél hatékonyabban intézze ügyeiket, éppen ezért az elektronikus szolgáltatások és lehetőségek tárházát itt is bővíteni kell.

    Magyarország élen jár az igazságszolgáltatás digitalizációjában, az Európai Bizottság igazságügyi eredménytáblája is dobogós helyen említi hazánkat - hívta fel a figyelmet Varga Judit.

    Emlékeztetett: az Európa Tanács 70 évvel ezelőtt olyan szervezetként jött létre, amely a tagállamok sokszínűségét, kulturális, történelmi hagyományait elismerve igyekszik a közös értékeket, az emberi jogokat előbbre vinni és megőrizni, és ebben a szellemben zajlik a keddi tanácskozás is.

    Varga Judit kiemelte, hogy minden tagállam a maga módján ad válaszokat a digitalizáció és a mesterséges intelligencia kihívásaira, azonban fontos olyan minimum sztenderdeket találni, amelyek később ezeket a rendszereket összekapcsolhatóvá teszik, hogy az állampolgárok egy határon átnyúló ügylet során se ütközzenek akadályba.

    Hangsúlyozta: nagyon fontos az adatvédelem, a tisztességes eljárás és minden magas emberi jogi garancia betartása a digitalizációval, illetve szintén fontos, hogy a mesterséges intelligencia az igazságszolgáltatás területén milyen mértékben tudja átvenni az ember szerepét, és melyek azok a területek, ahol mindenképp meg kell tartani az emberi tényezőt.

    Közölte azt is, hogy a konferencián részt vesz az ET mesterséges intelligenciával foglalkozó ad hoc bizottságának vezetője, illetve a bíróságok együttműködésével foglalkozó bizottság vezetője is; ők a tanácskozás szakmai irányítását látják el.

    A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: az IM célja, hogy egy egységes jogiszemély-nyilvántartással tovább lendítse a jogi versenyképességet Magyarországon, illetve az e-government helyett egyfajta m-governmentet, azaz mobil applikációkra épülő igazságszolgáltatási elérhetőségi rendszereket építsen.  

    Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága soros magyar elnöksége keretében szervezett legmagasabb rangú igazságügyi konferencián részt vesz Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára, valamint 38 tagállam delegációja.  

    Magyarország május 21. és november 17. között tölti be az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöki szerepét.

(MTI)