Megmarad a szaldóelszámolás a napelem-telepítéseknél az otthonfelújítási támogatást igénybevevőknek, ami hozzájárul ahhoz, hogy a Klíma-és Természetvédelmi Akciótervben foglalt célnak megfelelően 2030-ra legalább 200 ezer, átlagosan 4 kW-os napelemes rendszer kerüljön telepítésre a háztartásoknál – jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár. 

A korábban elfogadott jogszabályok a 2021. július 1-jét követően telepített napelemes rendszerekre már olyan kereskedői és elosztói szerződést követeltek volna meg, amely nem tenné lehetővé az éves szaldóképzést, a kormány döntése értelmében azonban július elsejétől nem kerül bevezetésre a bruttó elszámolás, ha a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatást napelemes rendszerek telepítésére veszik igénybe.

Az államtitkár hozzátette: a tegnap megjelent rendeletmódosítás alapján a családok a programban továbbra is úgy igényelhetnek az újonnan telepített napelemes rendszerekre 50%-os támogatást, hogy a közcélú hálózatba betáplált és a vételezett villamos energia éves szinten kerül összesítésre, annak egyenlege mértékéig sem energiadíjat, sem rendszerhasználati díjat nem szükséges fizetni. Ezzel a hálózat az egész évre ingyenes energiatárolási és szállítási szolgáltatást nyújt és lehetőség van a nappali többletet éjszaka használni vagy a nyári többlettermelésből fedezni a téli áramigényt. Az éves szaldó feletti termelést az áramszolgáltató vállalkozások a fogyasztói szerződés szerinti termékáron vásárolják meg a számlaképes kistermelőtől; az ügylet évi 12.000 kWh mennyiségig személyi jövedelemadó-mentes. Az éves szaldó feletti fogyasztásért a felhasználó a szerződése szerinti bruttó fogyasztói árat kell megfizesse.

 

(ITM)