Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése. Ezzel a tranzakció lezárult, így közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér. A reptér tulajdonlása szuverenitási kérdés, amely nem csak a személyszállítás és a turizmus, hanem az áruszállítás miatt is stratégiai jelentőséggel bír, a gazdasági vérkeringés egyik ütőere.

A Budapest Airport Zrt. visszavásárlása a rendszerváltás utáni időszak legösszetettebb és legnagyobb értékű gazdasági tranzakciója. A tárgyalások a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és VINCI Airports részéről két körben zajlottak. Az üzletkötés ugyanis egy nemzetközi eladói körrel történt, amelyet az AviAlliance, a GIC és a CDPQ alkottak. Másfelől a tranzakció zárásához a repteret finanszírozó nemzetközi hitelezői körrel is megállapodást sikerült kötni. Vételárarányosan a Magyar Állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot. A vételár 3,1 milliárd euró, a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra - áll a nemzetgazdasági tárca közleményében.

Fotó: MTI

A munka a visszavásárlással nem áll meg. Sőt csak most kezdődik igazán, hiszen a magyar kormány és a francia társbefektető-üzemeltető azon fog dolgozni, hogy a budapesti reptér ne csak a régió, hanem a világ egyik legkiválóbb repterévé válhasson.

A reptér a turizmuson és a cargo-n keresztül érdemben fog hozzájárulni ahhoz, hogy hazánk találkozási pont jellege tovább erősödjön, azaz a reptérrel tovább fogjuk erősíteni a nyugati és keleti tőke és csúcstechnológia hazánkban történő összekapcsolását - tették hozzá. A kormány elvárása egyértelmű: a lakosságot és a gazdaságot magas színvonalon kiszolgáló légikikötőre van szükség. A reptér jövőbeli célkitűzéseit és üzleti tervét a tulajdonosi joggyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium és a VINCI július elején, közös sajtótájékoztató keretében ismerteti - közölte az NGM.

(kormany.hu)