Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium főosztályvezetője elmondta, Magyarországon az erdőben megtett erdei túrák, séták számát évente mintegy 40-50 millióra becsülik. Az erdő a társadalmi jólét egyik nélkülözhetetlen eleme, mely nemzetgazdasági szinten is jelentős értéket képvisel. Magyarországon az erdők turisztikai és közjóléti szerepét három további tényező is erősíti: A magyar erdőtörvény az erdő látogatását mindenki számára ingyenesen biztosítja. Másrészt a Bejárható Magyarország Program 2013-as indulása óta jelentős állami források és a kormányzat stratégiai munkája erősítette a természetközeli turizmust. Harmadrészt a közjóléti célú erdei infrastruktúra fenntartását és fejlesztését jelentős részben az állami tulajdonú erdészeti társaságok gazdálkodása finanszírozza, így a működtetés nem terheli a költségvetést.

Fotó: Vermes Tibor

A megnyitón elhangzott, ez a gazdasági modell biztosítja azt, hogy évente 40-50 millió alkalommal látogathassunk az erdőbe. 2010 és 2023 között a kormány 42 milliárd forintnyi turisztikai fejlesztést támogatott az állami erdészeti társaságok területén. Maga a cégcsoport pedig saját forrásból csaknem 53 milliárd forintot költött közjóléti-turisztikai feladatai ellátására.

Fotó: Vermes Tibor

Az állami erdészeti társaságokat irányító Agrárminisztérium elkötelezettsége töretlen az erdei turisztika fejlesztése mellett. Ezért a szaktárca a jövőben is szorosan együtt dolgozik mindazokkal a partnerekkel – kiemelten az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkársággal –, akik elkötelezettek a fenntartható erdei turizmus fejlesztésében – hangzott el a rendezvényen.

Fotó: Vermes Tibor
(AM Sajtóiroda)