Tudományosan bizonyították, hogy Magyarországon a negyedik és az ötödik járványhullám során az alapoltási sorozat, valamint az első és második emlékeztető oltások jelentősen csökkentették a megfertőződést és a halálozás kockázatát. A hazai adatok megerősítették, hogy a vadvírus ellen kifejlesztett védőoltások hatékonyan növelik a védelmet a további vírusvariánsokkal szemben.

A hivatalosan még nem közölt tanulmányban szinte valamennyi 16 év feletti magyar lakos adatait elemezték 2021. november és 2022. február között. A kutatás során az alapimmunizáltak és az emlékeztető oltással rendelkezők adatait – nem oltóanyag típusok szerint - az oltatlan populációval hasonlították össze.

A delta hullám adataiból világosan kitűnik, hogy a két oltással rendelkezőknél az elhalálozás esélye 83%-kal alacsonyabb volt, mint az oltatlanoknál. A harmadik oltás a meglévő védettséget a fiatal és középkorúaknál 96%-ra, míg a 85 év felettieknél 90% fölé emelte.

Beigazolódott továbbá, hogy az omikron hullám alatt az alapimmunizáltak körében 40%-kal, a harmadik oltás felvétele után pedig 82%-kal volt alacsonyabb a koronavírus miatti halálozás.  

A HUN-VE 2 nevet viselő vizsgálatnak első alkalommal sikerült a négy oltás előnyét is vizsgálni. A negyedik oltás a fertőzéssel szemben 50 %-kal növelte tovább a védelmet, és 93%-kal csökkentette a halálozást. Az idősebb populáció esetében a negyedik oltás közel 100%-os védelmet biztosít a COVID-19 halálozással szemben.

A tanulmány szerint a COVID-19 halálozás aránya az omikron hullám alatt 56%-kal volt alacsonyabb a delta hullám időszakához képest, tehát a védőoltásoknak köszönhetően hazánkban jóval kevesebben hunytak el.

(EMMI)