Szijjártó Péter azt mondta, a világot sújtó válságok közül az egyik legsúlyosabb az energiaellátásé, néhány hónappal ezelőtt még senki nem gondolta volna, hogy az energiabeszerzésnél nem az ár lesz a kérdés, hanem az, hogy van-e az adott energiahordozóból a nemzetközi piacon. A következő években így azok az országok lehetnek majd biztonságban, amelyek a maguk által elhasznált energia jelentős részét képesek előállítani - tette hozzá. "Mi magyarok azért építjük a paksi atomerőművet, hogy 2030-tól a nemzetközi energiapiac mindenfajta bizonytalanságától meg tudjuk szabadítani magunkat, és hosszú távon is fenn tudjuk tartani a rezsicsökkentés eredményeit" - fogalmazott Szijjártó Péter.

Kiemelte, hogy a paksi atomerőmű fejlesztéséhez szükséges, péntek este megkapott talajszilárdítási engedély azért fontos, mert az ilyen létesítményeknél kiemelt szempont, hogy ne süllyedjenek meg, ezért az alattuk lévő talajt meg kell erősíteni. Ezt különböző anyagokkal, de alapvetően cementtel végzik - tette hozzá. Közölte azt is, a résfalazási engedély (amit már megkapott a beruházás) és a talajszilárdítási engedély a legfontosabbak a létesítési engedély előfeltételei közül. Az utóbbi megszerzése után indulhat majd a "valódi építkezés" - mondta Szijjártó Péter, megjegyezve: most az előkészítési munkák kapcsolhatnak egy újabb, magasabb sebességi fokozatba. 

(MTI)