Új lehetőségeket kell nyitni az energiatermelésben
Az idei nyár kettős kihívás elé állította a hazai energiarendszert: miközben a hőség miatt megnőtt a fogyasztás, a szárazság miatt apadó Duna a teljesítmény visszafogására kényszerítette a Paksi Atomerőművet. Ez arra figyelmeztet, hogy új lehetőségeket kell nyitni az energiatermelésben.
Egy hónapon belül kétszer is érvényben volt harmadfokú hőségriasztás ezen a nyáron, miután a napi középhőmérséklet 27 fok fölé emelkedett. Ilyen melegben kiugróan megnő az energiafogyasztás a csúcsra járatott légkondicionáló berendezések elektromos áram igénye miatt. A legnagyobb terheléssel járó időszak ráadásul megnő, és a vége már egy olyan sávba nyúlik, amikor a naperőművek termelése kiesik az elérhető források közül.
A hőhullámok akkor érkeztek, amikor amúgy is visszaesett a Duna vízhozama. Mivel ez szolgál az átlagos hazai energiaigény felét-harmadát előállító Paksi Atomerőmű hűtővizeként, a vízszint csökkenésével és a víz hőmérsékletének emelkedésével párhuzamosan mérsékelni kell a reaktorok termelését. A kényszerű teljesítménycsökkentés idén már elérte azt a szintet, hogy csak egy turbina üzemelt, a cégvezetése pedig már a teljes leállást mérlegelte, amire a környezeti hatások miatt még sosem volt példa az atomerőmű 44 éves történetében.
Ugyan a Paksi Atomerőmű teljes lekapcsolására végül nem került sor, és a hőhullám nyomában kisebb csapadék is érkezett a Duna vízgyűjtőjére. Ennek köszönhetően a vízszint megemelkedett annyira, hogy elő lehessen készíteni a második turbina újraindítását.
Az atomerőmű újraindítása nem elég
Ugyan a legkritikusabb napokban az ország energiaigényét ki tudta elégíteni a villamosenergia-hálózat rendszerirányítója importból, de az energiavásárlás megterheli a költségvetést, és az ellátás biztonságában is növeli a kockázatot. Mindez arra figyelmeztet, hogy új és gyorsan megvalósítható lehetőségeket kell nyitni Magyarország energiatermelésében. Ez a célja a kormány energiafejlesztési tervének, amely biztonságossá és kiszámíthatóvá teszi az ellátást.
Műszaki oldalon négy fontos változást tartalmaz a terv: több energiaforrást von a termelésbe, növeli a tárolókapacitást, javítja a villamosenergia-hálózat teherbírását, rugalmasabbá teszi a fogyasztók felhasználását.
Diverzifikáció
Az előrejelzések és nemzetközi kutatások is arra figyelmeztetnek, hogy a most még rendkívülinek számító hőség és szárazság egyre gyakrabban fogja fenyegetni a térséget. Az elmúlt hetek tapasztalata, hogy egy ilyen helyzetben a jelenlegi energiatermelési kapacitások elérték teljesítőképességük határát. A kormány energiafejlesztési terve ezért bevonja a termelésbe a napenergiát az úgynevezett háztartási kiserőművek visszatáplálási lehetőségének bővítésével. A szélerőművek telepítésének ösztönzése a napsütés nélküli időszakokban is biztosítanak termelőkapacitást. A geotermikus energia jobb kiaknázását is célozza a terv.
A villamosenergia-hálózat fejlesztése folyamatos, hogy egyre nagyobb területen és egyre nagyobb mértékben fogadhassák a napelemek termelte energiát. A szélerőművi kapacitás bővítésének lehetőségeit egy napokban megjelenő kormányrendelet szabályozza majd.
Tárolás
A hagyományos energiatermelés az erőművi teljesítmények szabályozásával, illetve a tartalékerőművek beindításával vagy kikapcsolásával bizonyos mértékig tudja követni a fogyasztás periodikus változását. A természeti források azonban szükségessé teszik az energiatárolási kapacitás növelését. Így a napközben kihasznált napenergiát a napsütés nélküli órákban is fel lehetne használni, mint ahogy a szélerőművek termelése sem csak a szeles időben javítaná az ellátást.
Hálózati fejlesztések
Az új termelési pontok és tárolóegységek bekapcsolásához a villamosenergia-hálózat fejlesztése is szükséges. 2022 októberében az elavult rendszer miatt kellett korlátozni a háztartási kiserőművek visszatáplálási lehetőségét az országos hálózatba. Azóta valamelyest javult a helyzet, de további fejlesztések szükségesek, hogy stabilan működjön az energiaellátási rendszer, a műszaki kockázatok minimalizálásával.
Okoseszközök
A kormány energiafejlesztési terve okosmérők felszerelésére ösztönzi a háztartásokat. Ezek az eszközök lehetővé teszik, hogy az emberek tudatosabban kövessék energiafelhasználásuk alakulását. Az otthoni hálózat korszerűsítésével pedig úgy lehet vezérelni az otthoni elektromos árammal működő készülékeket, hűtő-fűtő berendezéseket, hogy a legoptimálisabb időszakban a legtakarékosabb módon használják az energiát. Az energiahatékonyság javulása mellett a családok jobban tudják kihasználni a szolgáltatók dinamikus árazását, például az olcsóbb éjszakai áramra támaszkodva. De a sok kicsi sokra megy elv alapján országos szinten jelentős megtakarítás érhető el a használaton kívüli gépek készenléti üzemmódjának automatikus vezérlésével is.
A kormány a felszabadított európai uniós forrásokból összesen 868 milliárd forintot szán a termelést, a tárolást, a hálózati alkalmazkodást és a fogyasztói részvételt érintő hosszú távú változások finanszírozására.
