A tárcavezető hozzátette, hogy a gyűjtéshez a kormány tavaly 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. Nagy István ismertette: Magyarországon a mezőgazdaságban évente mintegy tízezer tonna fóliahulladék képződik. Ezek gyűjétésével csökken az illegális lerakások és égetések száma, így a fóliahulladék környezetre és emberi egészségre gyakorolt hatása is - mondta, hozzátéve, hogy így jelentős előrelépést lehet elérni a levegő-tisztaság védelem terén is.

Fekete István

Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a kormány terve a következő évekre az, hogy a begyűjtést és a feldolgozást az egész ország területére kiterjesszék, mert a rendszer a lakosságot, a mezőgazdasági ágazatot, a vállalkozói szektort és a hulladékgazdálkodási szakpolitika céljait is szolgálja, úgy, hogy összhangban van a körforgásos gazdasági modellel is.Nagy István beszélt arról is, hogy a Green Technológia Kft. lébényi telephelyén a Csatári Plast Kft. által kifejlesztetett technológiát alkalmazva indult el a fóliahulladékok és egyéb, a mezőgazdaságban szükségszerűen keletkező műanyaghulladékok gyűjtése, feldolgozása és újrahasznosítása.

Fotó: Fekete István

Nagy Lajos, a mosonmagyaróvári székhelyű Green Technológia Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta, hogy a lébényi telephelyen a Kisalföldön létesítendő 15 gyűjtőpontról szeretnék a fóliahulladékot és egyéb műanyag hulladékot begyűjteni. Azokból a Csatári Plast Kft. által kifejlesztetett technológiával száraz agglomerátumot készítenek, majd a mezőgazdaságban és az iparban is használható termékeket gyártanak, úgy mint álláskönnyítő lapot, zajvédő lapot, gyeprácsot, rézsűtartó hálózatokat, vödröket, zöldségesládákat és dobozokat.

Fotó: Fekete István

A lébényi telephelyen évente kezdetben mintegy 800 tonna műanyaghulladékot szeretnének feldolgozni, a továbbiakban pedig 1200 tonnát - mondta. Kitért arra is, hogy a gazdák a gyűjtőpontokon ingyen tehetik le a műanyaghulladékot, amelyről igazolást is kapnak. A nyilvános céginformációs adatok szerint a Green Technológia Kft. tavaly 192 millió forint árbevételt ért el, 292 millió forinttal kevesebbet, mint 2018-ban. Adózott eredménye 48 millió forint volt, 227 millió forinttal kevesebb, mint az előző évben.

(MTI)