„A mai nappal Magyarország erősödik. A Magyar Honvédség egy olyan képesség birtokába jutott, amelyen keresztül a magyar emberek biztonsága és vagyona az eddigieknél sokkal jobban védhető és garantálható. Egy olyan vadonatúj, a legmodernebb technológiát képviselő légvédelmi rakétarendszer birtokába kerültünk, amely egy nagy kirakós új eleme, az átalakuláson keresztülmenő és teljes átfegyverzésre kerülő haderő képességeinek egyik új, meghatározó jelentőségű ékköve lesz” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NASAMS légvédelmi rakétarendszer átadóünnepségén. A tárcavezető elmondta: a 2022. február 24-én kirobbant orosz-ukrán háború, és az 1948 óta fennálló, a közelmúltban kiújult izraeli-palesztin konfliktus is jól példázza a földi telepítésű légvédelmi rendszerek alkalmazásának kulcsfontosságát.

„Már csak ezért is kiemelten fontos, hogy Magyarország, azután, hogy sok éven át csak leépült a hadereje, most vissza tudja építeni a nagymagasságú és közepes hatótávolságú önálló nemzeti oltalmazási képességet, amelynek eszközei itt sorakoznak mögöttem” – mondta a honvédelmi miniszter, aki emlékeztetett: a Magyar Honvédség 2020. november 30-án írta alá a norvég Kongsberg és az amerikai Raytheon cégek által eredetileg a Norvég Királyi Légierőnek fejlesztett légvédelmi rakétarendszerek vásárlásáról szóló szerződést.

NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadása KLAC5845

Szalay-Bobrovniczky Kristóf tájékoztatása szerint a NASAMS légvédelmi rakétarendszer a világ élvonalát képviseli: eddig tizennégy állam – köztük az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Chile, Spanyolország, Litvánia és Omán – hadereje rendszeresítette, komoly harci tapasztalatról bizonyságot téve pedig először az ukrán haderő kezdte meg a gyakorlati alkalmazását. A honvédelmi miniszter hozzátette: a légvédelmi rendszerhez két tűzalegység (üteg) érkezett idén, a következő évben 4 +1 tűzalegységet várnak. „Emellett megérkeznek a szükséges kiegészítő- és képzést biztosító elemek is; üzemkész, komplett, gyakorló és ellenőrző berendezés érkezik” – magyarázta.

„Ennek a rendszernek az egyik legnagyobb képessége az, hogy az irányítóállomások kapcsolatára épülő hálózati kialakítást tesz lehetővé, ezen keresztül páratlan rugalmasságot biztosít” – értékelte Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki arról is beszélt, hogy a szisztéma azokkal az AMRAAM rakétákkal működik, amelyek a NATO-tagállamokban „rendkívül elterjedt, biztonságos, kiváló amerikai gyártmányú fegyvereknek és egyben a Gripen vadászrepülők alapfegyverzetének” számítanak.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a NASAMS rendszer a győri légvédelmi rakétaezred eszköze lesz, a modern beszerzés egy évtizedes szovjet rendszert cserél le. „Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a kiváló és szakképzett ezred, ahogy eddig is, immáron a 21. század színvonalát jelentő képességgel a kezében, továbbra is eredményesen fog szolgálatot teljesíteni” – fogalmazott.

Kyrre Lohne, a Kongsberg norvég védelmi ipari vállalat alelnöke az ünnepségen elmondta: Magyarország volt a tizenkettedik ország a világon, amely a NASAMS légvédelmi rakétarendszerre bízza légtereinek biztonságát, és az első NATO-tagállammá válik, amely az AMRAAM-ER megnövelt hatótávolságú légvédelmi rakétával rendelkezik. „Nagy büszkeséggel nyugtázzuk, hogy a NASAMS minden nap nagyszerű tevékenységgel oltalmazza az eget, menti az emberéleteket és védi a kritikus infrastruktúrát. A NASAMS a NATO légvédelmi szabványává vált, Magyarország a legújabb és legmodernebb változatával rendelkezik, így a szövetség egyik legképzettebb légvédelmi képességét nyújtja” – hangsúlyozta. A Kongsberg alelnöke arra kérte a magyar haderő képviselőit, hogy mivel hazánk valószínűleg még húsz, de elképzelhetően akár harminc-negyven év múlva is üzemeltetni fogja a rendszert, osszák meg tapasztalataikat más felhasználó nemzetekkel a későbbiekben.

A norvég cég egyik vezetője és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter – Kajári Ferenc altábornaggyal, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettesével és Matyi Tibor Mihály ezredessel, a győri ezred parancsnokával közösen – adta át hivatalosan az eszközöket. Nagy Sándor alezredes, a NASAMS Légvédelmi Rakétaosztály parancsnoka ezt követően ismertette a NASAMS légvédelmi rendszer statikus bemutatón kiállított eszközeinek használatát.

A NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadásán – mások mellett – részt vett Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára, Radnóti Ákos, Győr megyei jogú város alpolgármestere, Németh Zoltán, Győr-Moson-Sopron vármegyei közgyűlés elnöke, Kürtös László, a Kongsberg Hungária Kft. cégvezetője és Trine Skymoen, a Norvég Királyság budapesti nagykövete is.

(honvedelem.hu)