A magyar bírósági igazgatás nemcsak a kormánytól független, de az ellenőrzést is biztosítja - tette hozzá Tuzson Bence a Kúria Werbőczy István Országbírói Kutatóintézete által rendezett nemzetközi fórumon. Kitért arra is, hogy az Országos Bírói Tanácsnak ellenőrző funkciói mellett döntési jogosítványai is vannak, és ennek a konstrukciónak a működését még figyelni, fejleszteni kell.
Az igazságügy-miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bírák megbecsülése is fontos garanciája függetlenségüknek. A tárca készen áll az egyeztetésekre az ország lehetőségeihez képest. A függetlenségnek nem csupán az a garanciája, hogy a bíró csak a törvényeknek van alárendelve, de az is, hogy biztosított a szükséges infrastruktúra - fejtette ki.
A miniszter elmondta, hogy a bírói függetlenség Magyarországon kiemelt téma, az unióval történt konzultáció nyomán komoly változások történtek, melyek hatásai még kérdésesek.
A bírói függetlenség azt jelenti, hogy a bíró minden befolyástól mentesen ítélkezik, csak a jogszabályoknak alárendelt, de nem jelentheti a társadalomból "kiszakítottságot", ahogy ez időnként az EU-ban megfigyelhető. Ez hiba - jegyezte meg a miniszter, hangsúlyozva: a bírósági rendszer is része a társadalomnak, ezért nem lehet attól független. Felvetette azt is: vajon maradéktalanul érvényesül-e a tisztességes eljáráshoz való jog az Európai Unió Bíróságán.
Varga Zs. András, a Kúria elnöke köszöntőjében többek között arról beszélt: eddig a bírói függetlenség hazai gyökereit tárták fel, most jött el az ideje annak, hogy a nemzetközi összefüggésekkel is foglalkozzanak.
A szakadatlanul változó körülmények között annyi bizonyos, hogy a bírói függetlenség nem személyes előjog. Lényeges tartalma kettős: a bíró nem tűri, hogy beleszóljanak ítélkező munkájába, mindenki másnak pedig tilos abba beavatkozni - szögezte le. Megjegyezte azt is, hogy sok kérdést vet fel ennek a garanciális elvnek az érvényesülése.