A miniszterek megállapították, hogy a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok lassan 100 évre tekintenek vissza, miközben a gazdasági együttműködés elmélyítése és kiszélesítése közös szándék, ezért az egyeztetések a jövőben is folyamatosak maradnak.

A hivatalos program keretében Nagy Márton és Amr Talaat miniszterek jelenlétében aláírásra került a 4iG és a Telecom Egypt közötti nyilatkozat. A közös szándék arra irányul, hogy megalapozza egy Európát Egyiptommal összekötő telekommunikációs korridor létrehozását, és egy ezt koordináló vegyesvállalat megalapítását. A két vállalat által építendő, interkontinentális távközlési kábelrendszer kialakítása egyfajta nagykapacitású adatsztrádaként a Földközi-tenger alatt teremthet kapcsolatot a kontinensek között.

Fotó: Papp Szabolcs

A Telecom Egypt jelenleg az 50 legeredményesebb egyiptomi vállalat listáján a 3. helyet foglalja el, a társaság vezetékes előfizetői bázisa meghaladja a 9 milliót. A vállalat jelenleg a háztartások 90%-át éri el a cég üvegszálas internet infrastruktúráján keresztül, 2021-ben pedig üzembe helyezték az ország első adatközpontját.

A szándéknyilatkozat jelentős mérföldkő a 4iG számára is, mert ez a partnerség belépést jelenthet egy új és stratégiailag fontos üzleti területre, az interkontinentális vezetékes hálózatok piacára, miközben tovább erősíti regionális jelenlétét azzal, hogy Albániában új adatkaput hoz létre, a nemzetközi optikai tranzitútvonalak bővítése pedig további együttműködési lehetőségeket teremt a régió országaival.

Fotó: Papp Szabolcs

Nagy Márton az aláírási ceremónián emlékeztetett: a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország az EU tíz digitálisan legfejlettebb országa közé tartozzon, ezért írt alá együttműködési megállapodást 2023. novemberében a 4iG csoporttal. A 4iG vállalta, hogy 2028-ig 150 milliárd forint értékű mobil és vezetékes hálózati beruházásokat valósít meg az országban. A miniszter hozzátette, elengedhetetlen az olyan magyar nagyvállalatok létrejötte, amelyek hasonlóan a 4iG-csoporthoz, képesek a legmodernebb technológiákat bevonzani az országba, azokat továbbfejlesztve nemzetközi szinten is versenyképes termékeket, szolgáltatásokat előállítani. Emellett nemzetgazdasági szempontból kiemelt cél a hazai vállalkozások kifektetéseinek fokozása, amelyben a 4iG is jelentős szereppel bír, így a most aláírt egyiptomi együttműködési megállapodás is újabb mérföldkőként illeszkedik a kormány kifektetési stratégiájába.

Nagy Márton kiemelete, hogy a fejlődéshez elengedhetetlen, hogy a magyar gazdaság szereplői is képesek legyenek a tőkéjüket országon kívül is befektetni, ezzel is bővítve piacukat, versenyállóságukat – végeredményben pedig az ország teljesítményét javítva ezzel. Pontosan az ilyen beruházások megvalósítása okán támogatja a magyar kormány a 4iG-t.

A miniszter a tárgyalások eredményeinek összefoglalásaként elmondta, Magyarország kihasználva kedvező földrajzi adottságait, a keleti és nyugati gazdaságok és technológiák találkozási pontja kíván lenni, a mostani megállapodás pedig megnyitja a kapcsolódási lehetőségeket déli irányban is, hiszen Egyiptom a Közel-Kelet egyik legjelentősebb, feltörekvő gazdasága.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)