Zsigó Róbert hangsúlyozta: a nyugellátások és a nyugdíjszerű ellátások vásárlóértékének megőrzése érdekében idén július 1-jétől, januárig visszamenőlegesen, további 3,9 százalékkal emelkedik az ellátások összege. Hozzátette: az idősek anyagi biztonságát erősíti az élelmiszerárstop és a benzinárstop fenntartása is.

Az államtitkár emlékeztetett: a kormány – az emelkedő inflációra tekintettel – idén januárban az idei költségvetéséről szóló törvényben meghatározott 3 százaléknál nagyobb mértékben, 5 százalékkal emelte a nyugdíjakat és a nyugdíjszerű ellátásokat. Mivel a háború és az európai energiaválság miatt az infláció már az első negyedévében ennél magasabb mértéket mutat, a kormány a nyugdíjak és egyéb ellátások júliusi kiegészítő emeléséről döntött. Így a januári 5 százalékos nyugdíjemelésen felül további 3,9 százalékos kiegészítő emelésre számíthatnak az érintettek. Az intézkedés több mint 2,4 millió nyugdíjast és nyugdíjszerű ellátásban részesülőt érint.

A kiegészítő emelés 2022 júliusától januárig visszamenőlegesen történik, így júliusban - az emelt összegű júliusi ellátáson felül - az első hat hónapra járó különbözetet egy összegben kapják meg a nyugdíjasok illetve más ellátásban részesülők. Ugyanilyen mértékben, 3,9 százalékkal megtörténik a 13. havi nyugdíj vagy ellátás korrekciója is.

A családokért felelős államtitkár kiemelte: a nyugdíjak vásárlóértéke 2010 óta már több mint 10 százalékkal nőtt, nominálisan pedig 59 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a júliusi korrekcióval. Ezen felül a nyugdíjasok az elmúlt öt évben közel 900 milliárd forint extra kifizetést is kaptak Erzsébet-utalvány, rezsiutalvány nyugdíjprémium és 13. havi nyugdíj vagy ellátás formájában. Emellett a rezsicsökkentés, az árstopok szintén jelentős segítséget jelentenek a nyugdíjasoknak.

Zsigó Róbert hangsúlyozta: az elmúlt 12 év kormányzati politikája bizonyítja, hogy betartottuk az idős honfitársainknak tett ígéretünket, megőriztük a nyugdíjak vásárlóértékét, sőt visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat is, amit a baloldali kormány elvett tőlük.

 

(Miniszterelnökség Családokért Felelős Államtitkárság)