Szabados Richárd elmondta, egyes beruházás-élénkítő pályázatok esetében csaknem háromszor, míg némely digitális programoknál mintegy négyszer több a jelentkezők a száma a támogatható pályázatokhoz képest. Hozzátette, idén a kormány összességében 1400 milliárd forintnyi olyan forrást tervez elérhetővé tenni, ami korábban nem állt a kis- és középvállalkozások (kkv) részére. Mint mondta, a kormányzat a programmal azt szeretné elérni, hogy növekedjen a vállalkozások mérete, emellett az exportáló cégekre is külön kell összpontosítani. A lakhatás, a családok támogatása és a gazdaságélénkítő akcióterv "stratégiai szegmens", a kkv-k segítésén keresztül pedig családokat, embereket tud támogatni a kormány - jegyezte meg.


Ismertette, az 1+1 beruházásélénkítő szegmens 48 milliárd forintos keretére már 136 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett be, ez is mutatja, hogy a vállalkozásoknál ott vannak a beruházási, korszerűsítési tervek. A Demján Sándor Program 8+1 programeleme közül eddig csak egy esetben zárult le a pályázati időszak, így a többi programra még jelentkezhetnek a cégek - közölte. Szabados Richárd szerint, amikor az első fél év végén megérkeznek a vállalkozásokhoz az első támogatási összegek, a második fél évben jó eséllyel megjelenik a program hatása a gazdasági növekedésben is. Hozzátette, az európai uniós társfinanszírozással elnyert összegek többek között kamattámogatás és finanszírozás formájában is odaadhatók a cégeknek. Az államtitkár a hitelekről is beszélt, melyek - mint mondta - a vállalkozások életében egy alapvető dolog, melynek köszönhetően a cégek egy külső forrást tudnak használni egy jövőbeni extra hozam elérésére.
Megjegyezte, a túlzott hitelfelvételt nyilvánvalóan el kell kerülnie a cégeknek, de Magyarország esetében ez nem áll fenn. Ismertette, az a 13-15 százalékos külső forrási arány, mellyel rendelkeznek a cégek az országban nem számít nagynak nemzetközi összehasonlításban. Szabados Richárd közölte, az európai uniós támogatásokkal leginkább a fejletlenebb régiókra fókuszál a kormány. Ez azt jelenti, hogy azokat vidéki vármegyéket támogatják, ahol a kicsi, méretben fejletlenebb cégeket tudják segíteni - mondta. Kifejtette, ezek általában alacsony fedezettséggel, limitált önerő mellett működő támogatási programok, melyek vissza nem térítendő támogatásokhoz kapcsolódnak. Egy kis fejlődő térségben egy kisvállalkozás 30 millió forintig akár vissza nem térítendő támogatásra is tud pályázni - jelentette ki.