Többfunkciós bevásárlólistával bővült az árfigyelő rendszer

Már két hónap telt ez azóta, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal szakmai együttműködésének eredményeként elindult az árfigyelő rendszer.
Az online platform 62 élelmiszer termékcsoport esetében teszi lehetővé a fogyasztói árak átlátható módon történő összehasonlítását, amely az augusztus végén élesített újabb felhasználóbarát funkcióknak köszönhetően továbbá fokozhatja a piaci versenyt a hazai kiskereskedelmi szektorban – ezzel is hozzájárulva az infláció letöréséhez és a családok megvédéséhez.
Az árfigyelő hatékonyságát jól bizonyítja, hogy indulása óta a 62 termékkategóriából 55 termékkategóriában, átlagosan 7%-kal csökkentek az átlagárak. Július eleje óta az árak csökkenésének 0,6 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve mintegy 1,9 százalékpontos élelmiszerinfláció csökkentő hatása lehetett a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve. A platform indulása óta a tojás ára közel 30%-kal, a spagetti ára több mint 22%-kal, a lisztek és zöldségek átlagára 16%-ot meghaladó mértékben csökkent. A zöldpaprika és a fokhagyma ára mintegy 25-30%-kal, míg a fejes káposztáé, kelkáposztáé, étkezési burgonyáé és paradicsomé közel 20%-kal kerül kevesebbe, mint július elején. A kenyér és a tejtermékek átlagosan több mint 8%-kal, a margarinok pedig közel 13%-kal lettek olcsóbbak az árverseny hatására. A húsok közül legnagyobb mértékben a pulykamellfilé ára csökkent, átlagosan 16%-kal, de a csirkeszárny is 7%-kal olcsóbb, mint a rendszer indulásakor volt.
Az elmúlt egy hét során az átlagárak 33 termékkategóriában mérséklődtek tovább. Egy hét leforgása alatt legnagyobb mértékben a vöröshagyma ára csökkent, 9%-kal, de a banán és a zöldpaprika ára is több mint 7%-ot mérséklődött. A húsokat tekintve a pulykamellfilé több mint 4%-kal volt olcsóbb, mint egy héttel korábban, illetve a spagetti, a finomliszt, a tehéntúró és a sárgarépa átlagárai is 4%-ot meghaladóan csökkentek.
Az árak csökkenését a kormányzat által június 1-jétől elindított, illetve augusztus 1-jével kibővített kötelező akciózás is támogatta.
A látogatottsági adatok alapján az online platform továbbra is nagy népszerűségnek örvend, az indulás óta ugyanis a látogatók száma már megközelíti az 1,2 milliót. A szabadszavas keresések
száma közel 595 ezret ér el, amelyek során az elmúlt héten legtöbbször a csirkemell, tej, cukor, tojás és sajt szavakra kerestek a felhasználók.
Többfunkciós, szabadon összeállítható és megosztható bevásárlólistával bővült az árfigyelő rendszer, amely a korábbinál még nagyobb segítséget nyújt a fogyasztóknak a vásárlási döntéseik meghozatalában termékkosaruk értékének napi szintű követésének lehetőségével. A legújabb funkciónak köszönhetően az üzletek árainak egyszerűbb összehasonlíthatósága további versenyre ösztönözheti a kereskedelmi láncokat, ezzel is hozzájárulva az infláció egy számjegyűre való mérséklődéséhez.
