- Azt hiszem, hogy jó hangot ütöttünk le a zongorán - fogalmazott a programmal kapcsolatos optimizmusát hangsúlyozva a miniszterelnök, kijelentve, ez már az a konstrukció, "amibe bele tudják képzelni magukat az emberek". Hozzátette: ezért is hagyták a lehető legszélesebbre a jogosultak körét.

A program elindításának hatásai között említette, hogy megállni látszik az albérletárak emelkedése, és "dőlnek befele" a nagyobb építkezések gyorsított engedélyezése iránti kérelmek. Úgy fogalmazott: a program "családok százezrei számára nyit ki egy perspektívát, egy távlatot".

- Mindenkinek akartunk adni egy lehetőséget, és úgy látom, ezt az emberek meg is értették – fogalmazott.

Orbán Viktor emlékeztetett: közép-európai jelenség, hogy "természetes nemzeti ösztön vagy vágy" a saját tulajdon iránti igény. A magyarok úgy érzik: ha nincs saját fedél a fejem fölött, akkor nem vagyok biztonságban - jelentette ki Orbán Viktor.

(kormany.hu)