A kis- és középvállalkozók exporttevékenységét támogató hitel- és kifektetést támogató tőkeprogram elemeinek meghirdetésével teljessé vált a 21+1 pontos Új Gazdasági Akcióterv részeként megvalósuló kkv-kat célzó Demján Sándor Program 8+1 pontos termékpalettája.
A vállalkozások 2024. novembere óta már a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékos kamat mellett igényelhetik a Széchenyi Kártya Program beruházási hitel elemeit, amelyhez a Garantiqa az első évben kezességvállalási díjat sem számít fel. Ezzel a vállalkozások finanszírozási költségei negyedével csökkenhetnek. Az uniós programok egy része is rendelkezésre áll a cégek beruházásainak támogatására, az egész ország területén elérhető 0%-os hitel is ezt a célt szolgálja.
Az elmúlt egy hét bejelentéseit követően, a program főbb elemei és az általuk kínált lehetőségek ismeretében, a hazai kkv-k elkezdhették a felkészülést és az előregisztrációt az alábbi programokra:
• a Demján Sándor Tőkeprogram keretében a gyors növekedést tervező vállalkozások a piaci tőkebefektetések minimális hozamelvárásának felén, csak évi 5 százalékos kamaton juthatnak 6 éves időtartamra 100-200 millió forintos fejlesztési forráshoz
• az 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Programban a cégek 5-200 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fejlesztéseikhez és eszközbeszerzéseikhez abban az esetben, ha a beruházás költségeinek legalább 50 százalékát saját forrásból (vagy hitelből) maguk biztosítják
• a „Minden vállalkozásnak legyen honlapja” programkeretében a mikro- és kisvállalkozások 2 éves időtartamban min. 400 ezer, max. 1,5 millió forintos
összegben kaphatnak támogatást digitális jelenlétük erősítésére - weboldal, közösségi média oldal vagy webáruház létrehozására, működtetésére.
• az EXIM Magyarország exportáló vállalkozásoknak és beszállítóiknak kínált hiteltermékei (Jövő Exportőrei Beruházási és Zöld Beruházási Hitel, Exportélénkítő Beruházási Hitel és Exportélénkítő Lízing) forintalapon vagy devizában kedvező kamatozás mellett segítik a hazai vállalkozások exportjának felfutását.
• a Kifektetési Tőkeprogram és az ezt akár kiegészítő EXIM Kifektetési Hitel a külföldi üzleti lehetőségek (cégfelvásárlást, új piacra lépés) gyors kiaknázását teszi lehetővé.
A fenti programokra a vállalkozások a következő év elején tudnak majd jelentkezni, a feltételek előzetes meghirdetésével azt biztosítják a programot bonyolító szervezetek (Nemzetgazdasági Minisztérium, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Nemzeti Tőkeholding, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség, Neumann Technológiai Platform, EXIM Magyarország), hogy a vállalkozásoknak kellő ideje legyen a feltételek megismerésére és a szükséges dokumentumok beszerzésére. A programok részleteit és a pontos menetrendeket a Demján Sándor Program honlapján, valamint a közreműködő szervezetek, illetve a vállalkozásfejlesztési partnerek internetes oldalain találhatják meg a lehetőség iránt érdeklődő vállalkozások.
Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a Demján Sándor Program elemeinek fogadtatása minden várakozást felülmúlt. A programok meghirdetése után elindult előregisztráció során már az első napokban több mint 300 előregisztrációt fogadtak a tőkeprogramban, az 1+1 támogatási programra regisztrálók száma pedig már meghaladta az 500-at.
Az államtitkár hangsúlyozta: a jövő évtől elinduló beruházások révén a hazai kkv-szektor lehet az egyik hajtóereje a kormány és a nemzetközi elemzőházak által előrejelzett, 3 százalékot meghaladó gazdasági növekedésnek. A kormány a vállalkozások megerősítésével nemcsak a gazdaság fejlődéséhez, hanem a családok anyagi biztonságához is hozzájárul, hiszen a hazai vállalkozások 99 százalékát adó kkv-szektor a foglalkoztatottak 72 százalékának biztosít megélhetést.