Rétvári Bence elmondta, hogy az intézményvezetőknél egyre több olyan tanár érdeklődik a visszatérés lehetőségéről, aki korábban elhagyta a pályát. - A kormány idén 32,2 százalékkal emelte a tanárok és óvónők bérét, jövőre pedig további 21 százalékos emelést tervez – emlékeztetett. Az egyeztetésen az évközi iskolai szünetek átalakításáról is tárgyaltak, ezzel kapcsolatban arról beszélt, sok szülő támogatja azt a megoldást, hogy hosszabbak legyenek az évközi iskolai szünetek, a nyári vakáció pedig rövidebb. Az érvek között elhangzott, hogy a hosszabb évközi szünet hatékonyabb kikapcsolódási, pihenési lehetőséget ad a gyermekeknek.

Balatoni Katalin, a BM köznevelési helyettes államtitkára a jegybeírási gyakorlatról közölte: arra kérik az iskolákat, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak az érdemjegyeknek a Kréta rendszerbe történő fokozatos felöltésére. Indoklásként elmondta, hogy a szülői szervezetek azt jelezték, hogy a félévi és az évvégi zárás előtt torlódik fel az érdemjegyek kiadása.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnöke úgy fogalmazott, üdvözlik a pedagógusbéremelést, különösen azt, hogy a béremelést az óvónőknek is biztosítja a kormány.

Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet vezetője pedig fontosnak tart olyan pilot-programokat indítani, amelyek az iskolai mobiltelefon-használatra segítenek kidolgozni megoldásokat.

(Belügyminisztérium/MTI)