A találkozón Stefan Nygren, a SAAB Gripen E programjának kampányigazgatója ismertette a vállalat együttműködését a Magyar Honvédséggel és a tervezett további fejlesztéseket.

A szakmai találkozón Sztáray Péter hangsúlyozta, hogy a védelmi képességek fejlesztése alapvető fontosságú a jelenlegi globális környezetben. A SAAB Csoport, mint megbízható és hosszú távú együttműködésre visszatekintő beszállító és fejlesztő jelentős szerepet játszik ezen képességek bővítésében az európai és a magyar piacon egyaránt. Megerősítésre került, hogy az európai védelmi ipar erősítésének elősegítése Magyarország érdeke, ami a már lezajlott Európai Unió Tanácsának magyar elnökségekor is a meghatározott prioritások között egy előkelő helyen szerepelt. A SAAB Csoporttal kialakított partnerség komoly gazdasági jelentőséggel is bír Magyarországra nézve, hiszen a közeljövőben tervezett fejlesztések új munkahelyeket teremtenek a magas tudásalapú ipar területén, egy kölcsönösen előnyös innovációs együttműködés alapját képezve.

A SAAB Csoporttal való együttműködés egyben bizalomépítő hatással is van a két ország viszonyára, és egyik fontos pillérét alkotja a magyar-svéd kapcsolatoknak.

 

(KKM)