A beszélgetésről a Facebook-oldalán szerdán beszámolva a magyar tárcavezető azt írta, Vang Ji kínai külügyminiszterrel egyetértettek abban, hogy a béke feltételei napról napra romlani fognak, így a béketeremtésre vonatkozó erőfeszítéseket meg kell sokszorozni. Kínai kollégája "nagyrabecsüléséről biztosította a béke iránt elkötelezett magyar politikát" - tette hozzá.

Egyetértettek abban is - tudatta Szijjártó Péter -, hogy az Európai Unió és Kína együttműködését nem leépíteni kell, hanem fokozni. A kooperáció leépítése hátrányos lenne Európának - állapították meg. A külgazdasági és külügyminiszter a bejegyzésében kitért arra is, hogy Magyarország a kínai elektromos autóipari beruházások "első számú európai célpontjává vált".

Úgy fogalmazott: "Erre büszkék vagyunk, hiszen ezeket a beruházásokat mind-mind rendkívül éles európai versenyekben érjük el." Ezek a beruházások elősegítik, hogy a magyar gazdaság továbbra is növekedési pályán maradjon - vélekedett.

A két miniszter áttekintette a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal-felújítási projektet is, és kölcsönös elkötelezettségéről biztosította egymást "a beruházás sikeres végigvitele tekintetében" - olvasható Szijjártó Péter közösségi oldalán.

(MTI)