Az Airbus A330-200F típusú gép szombat délelőtt kezdte meg kereskedelmi útját. A külügyminiszter ebből az alkalomból emlékeztetett: a pandémia kezdetén alig lehetett maszkot, lélegeztetőgépet, gumikesztyűt és egyéb, az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket vásárolni, de ha sikerült is, akkor jött a következő kérdés, hogy azt mivel és mikor lehet leszállítani.

Emiatt a kormány megvásárolta az Airbus A330-200F típusú cargo gépet, amely már eddig is hatalmas szolgálatot tett, ugyanis idén mintegy 6,8 millió adag vakcinát szállított Budapestre, mindig időben - mondta. "Márpedig tudjuk, hogy aki időt nyer, életet nyer" - tette hozzá. Kiemelte: már nem kell rendszeresen oltóanyagokat szállítani, így jelentős szabad kapacitása lett a repülőgépnek, ezért a héten aláírták a szerződéseket a WizzAir kereskedelmi alapú üzemeltetéséről.

"Még soha nem volt a magyar államnak állami tulajdonban lévő, magyar felségjelzésű, szélestörzsű, hatalmas kapacitással és teherbíró képességgel rendelkező, menetrendszerinti forgalomban részt vevő teherszállító repülőgépe, most már ilyen is van" – hangsúlyozta Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a gép hetente háromszor fog megfordulni Budapest és Csengtu között, amelynek nyomán a kétoldalú kereskedelmi forgalom további bővülése várható.

Rámutatott, hogy így az érintett magyar és kínai cégeknek már nem kell a nagy nemzetközi szállítmányozási vállalatokra várniuk.Világosan mutatja a keresletet, hogy az új szerződések keretében most először felszálló gép nagyjából tíz tonna rakománnyal indul Kínába, majd onnan ötven tonna áruval fog visszatérni, alapvetően elektronikai és autóipari alkatrészekkel - szögezte le a miniszter. Végezetül pedig kijelentette, hogy ez a rugalmas szállítási lehetőség hatalmas versenyelőnyt jelent majd a magyar vállalatok számára.

(MTI)