Újabb nyolc, terület- és gazdaságfejlesztési intézkedésről döntött a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-nek. Szijjártó Péter közölte: infrastrukturális és logisztikai fejlesztéseket valósítanak meg Komáromban, Gödön, Dunakeszin és Nyíregyházán, felgyorsítják a hajdúnánási MotoGP pálya építését és megkönnyítik a szabadalmak bejegyzését, a külföldön szerzett diplomák elismertetését, valamint az informatikai szakemberek letelepedését Magyarországon.

Mint elmondta, Komáromban, ahol Európa egyik legnagyobb elektromos akkumulátorokat gyártó kapacitása jött létre egy nagy koreai beruházás nyomán, jelentősen fejlesztik a város közlekedési infrastruktúráját; elkerülő utat építenek és vasútvonalat modernizálnak. Döntöttek a Nyíregyháza melletti ipari park továbbfejlesztéséről is annak érdekében, hogy újabb beruházók betelepülését tegyék lehetővé. Gödön, ahol szintén a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyára működik, a város mellett egy ipari innovációs fejlesztési területet hoznak létre. Dunakeszin pedig egy olyan modern vasúti átrakót létesítenek, amely biztosítja a Budapesttől északra található ipari körzetek logisztikai igényeinek kielégítését - fűzte hozzá.

Olyan döntést is hoztak, amely segíti a külföldön diplomát szerzett, jól képzett magyar fiatalok hazatérését, olcsóbbá és gyorsabbá teszi diplomájuk magyarországi elismerését. Az állami hivataloknak mindössze egy hónapjuk lesz arra, hogy a szükséges igazolásokat kiadják az oklevelek elismeréséhez - ismertette a részleteket. Szijjártó Péter szerint a globális innovációs versenyben az egyik legfontosabb szempont, hogy egy országban hány szabadalmat jegyeztetnek be. Ebben a helyzetben a szabadalmak fenntartási díjának részbeni eltörlésével, csökkentésével segítik a találmányok bejegyzését.

Döntöttek arról is, hogy kedvező feltételeket ajánlanak a "digitális nomádok", vagyis azon globálisan keresett, magasan képzett szakemberek magyarországi letelepedéséhez, akik már-már a "sci-fi kategóriába" sorolhatóan, egyébként helyhez nem kötötten végzik a munkájukat. Ugyancsak fel akarják gyorsítani a Hajdúnánás határában épülő MotoGP pálya megvalósítását annak érdekében, hogy 2023-ban már versenyt lehessen rendezni a pályán - tette hozzá Szijjártó Péter.

Hozzáfűzte, ezek az intézkedések azért szükségesek, mert hétről-hétre élesedik a gazdasági verseny. A járvány utáni új világgazdasági korszak első időszakában dől el, hogy mely országok válnak az új korszak nyertesévé. "Ebben a versenyben mi magyarok jól állunk, de nem dőlhetünk hátra. Hétről hétre újabb és újabb intézkedéseket kell hoznunk, újabb és újabb érveket kell adnunk a beruházók kezébe, hogy miért ide, Magyarországra jöjjenek. Mert ezeken a beruházásokon múlnak az új munkahelyek, az új munkahelyeken múlik a gazdasági teljesítményünk növekedése és ezen múlik, hogy meglesz-e az 5,5 százalékos GDP növekedés az esztendő végére, amelynek nyomán a jövő év elején visszaadhatjuk a családoknak a befizetett személyi jövedelemadójukat" - fogalmazott Szijjártó Péter.

(MTI)