A ceremónián Szijjártó kijelentette, hogy a koronavírus-világjárvány során Ji bizonyította barátságát, segítségének köszönhetően ugyanis már több mint egymillió magyar ember életét "tudtuk biztonságba helyezni, azáltal, hogy lehetőségünk nyílt a Sinopharm oltóanyagának megvásárlására, ez a segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg".

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magas állami kitüntetést ad át kínai kollégájának. KKM

Mint mondta, az egész világ rendkívüli megpróbáltatásokkal néz szembe, és ráadásul most nem "elvont filozófiai problémákkal kell konfrontálódni", hanem emberéleteket kell menteni". "Láttuk, hogy nagy, erős és gazdag országok egészségügyi rendszerei is összeomlottak ebben a feladatban, ugyanakkor hamar világossá vált, hogy az oltás jelent védettséget, biztonságot, az oltás jelenti magát az életét" - fogalmazott. Leszögezte: "Magyarország soha nem tekintett sem ideológiai, sem geopolitikai kérdésként az oltásokra, mi egyszerűen emberéleteket akartunk menteni". A politikus ezután a "magyar emberek nagyrabecsülésének és köszönetének jeleként" átnyújtotta hivatali partnerének a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.

A kínai külügyminiszter köszönőbeszédében hangsúlyozta, hogy ez a lépés is jól mutatja a két ország jó kapcsolatát, a két nép mély barátságát, illetve azt, hogy a felek támogatják egymást a bajban. Kiemelte: a kétoldalú kapcsolatok még soha nem voltak ennyire jók, ugyanakkor azok további erősítésén is dolgozni fognak. "Különösen szeretnénk hangsúlyozni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr vezetésével Szijjártó miniszter úr fontos szerepet játszik a kínai-magyar kapcsolatok fejlődésében, és jelentősen hozzájárul Kína jogos érdekeinek védelméhez mondta.

(MTI)