A Lechner Tudásközpont miniszterelnökségi háttérintézményi feladatainak, valamint kibővülő tevékenységének ellátását támogatja a megújuló jogi szervezeti egység, amely 2020. november 1-jétől igazgatóságként folytatja működését. A jogszabályban rögzített feladatok mellett a területi e-közigazgatás fejlesztését érintő projektek és az elektronikus ügyintézés jogszabályi hátterének biztosítását végzi az új Jogi Igazgatóság, melynek vezetésével dr. Bajzáth Edinát, a Miniszterelnökség eddigi jogi ügyekért felelős helyettes államtitkárát bízza meg a társaság.

2020. november 1-jén kezdi meg működését a Lechner Tudásközpont Területi Közigazgatás Működését Támogató Rendszerek Fejlesztéséért és Üzemeltetéséért Felelős Igazgatósága is, Kornhoffer Szabó Gábor vezetésével. A közigazgatási folyamatok elektronizációjának támogatásával, a fővárosi és megyei kormányhivatalok informatikai infrastruktúrájának és elektronikus szolgáltatásainak egységes fejlesztésével és üzemeltetésével gyorsabbá és hatékonyabbá válik az ügyintézés, valamint az ügyfelek tájékoztatása.

(Miniszterelnökség)