Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte: Magyarország álláspontja szilárd, és nem változott, a magyar kormány továbbra is a tűzszünetet és béketárgyalások megkezdését látja a békéhez vezető egyetlen megoldásnak.
    A fegyverszállítások a háború kiszélesedését, elmérgesedését eredményezik, ezért Magyarország továbbra sem szállít fegyvert, és nem küld katonákat Ukrajnába - emelte ki.
    A miniszter arról tájékoztatott, hogy a brüsszeli tanácskozáson egyebek mellett Ukrajna katonai támogatását, azon belül a lőszerutánpótlás kérdését vitatták meg. Ezzel összefüggésben elmondta: az egyik javaslat szerint a tagállamok a meglévő lőszerkészleteiket vagy annak egy részét átadnák Ukrajnának. Magyarország ebben a kérdésben, mivel nem támogatja fegyverekkel, sem katonákkal a háborút, az úgynevezett konstruktív tartózkodással élt - közölte. Azaz - magyarázta - az egyes tagországok döntéseit megillető, kölcsönös tiszteletre alapozva nem akadályozza meg más országok ilyen irányú terveit. Ugyanakkor, mivel a javaslat nemhogy véget vetne, de inkább tovább nyújtja a vérontást és az eszkaláció esélyét, Magyarország nem tartja magára nézve kötelezőnek a részvételt a kezdeményezésben - húzta alá.
    Rámutatott: a háború miatt egész Európában nagy lépésekkel folyik a haderők fejlesztése, és megnövekedett az igény a védelemipari beruházásokra is. Ebben Magyarország pozíciója előnyös, hiszen a magyar haderőfejlesztési program egyik pillére a nemzeti védelmi ipar megújítása is, amiben már most számos tervezett és már megkezdődött beruházás kaphat szerepet az EU közös projektjeiben - mondta.
    Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tanácsülés másik kiemelt témájával, az EU 2022-ben elfogadott biztonságpolitikai és védelempolitikai iránymutatása, az úgynevezett Stratégiai Iránytű egyéves előrehaladásának értékelésével kapcsolatban azt mondta: "nagyon fontos egy hatékony, közös keretrendszer napjaink biztonsági kihívásai közepette". Magyarország támogatja, hogy az EU globális biztonsági szereplővé váljon, különösen azokban a régiókban, amelyeknek biztonsági helyzete közvetlenül is kihat Európára - mondta.
    "Ennélfogva kiemelten fontosnak tartjuk a nyugat-balkáni, illetve a Száhel-övezetbeli szerepvállalást az érintett régiók biztonságának erősítése, illetve az illegális migrációs hullámok megállítása érdekében" - tette hozzá a honvédelmi miniszer.

(mti)