Az ünnepi tanévnyitón – amelyen mások mellett jelen volt Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium stratégiai elemzésért és humánpolitikáért felelős államtitkára, Zsiga Tamás, a tárca humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, valamint Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere – Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Platónt idézve úgy fogalmazott: „a munka legfontosabb része a kezdet.” Hangsúlyozta, hogy a hódmezővásárhelyi tanintézmény legelső tanévnyitó ünnepségén valami új kezdődik, aminek az alapjait a kadétok teszik le, az első tapasztalatokat is ők szerzik meg, mint ahogy az első örömökkel és nehézségekkel is ők találkoznak.

A honvédelmi miniszter felidézte: amikor a Honvéd Kadét Program 2017-ben elindult, annyit lehetett csak biztosan tudni, hogy szükség van honvédelmi nevelésre. „Olyan intézményrendszert hoztunk létre, ami a fiatalok számára vonzó lehet. Olyant, amely versenyképes tudást tud adni a fiataloknak” – mondta, hozzátéve: „a fiatalok jelentik a jövőt és nem csak a mi jövőnket, hanem Magyarország újabb ezer évét.” Szalay-Bobrovniczky Kristóf aláhúzta: a cél az, hogy minden magyar fiatal tisztában legyen állampolgári kötelezettségével. Azzal, hogy a haza védelme minden magyar állampolgár kötelessége. „Nemzeti kormányunk nem csak felismerte, hogy milyen fontos a honvédelmi nevelés, de erkölcsileg és anyagilag is támogatja annak megvalósulását” – jelentette ki, hozzátéve: a Honvéd Kadét Programhoz már 119 középiskola csatlakozott, s minden megyében van legalább egy partneriskolája.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf

A miniszter kiemelte: büszke arra, hogy idén nem csak Debrecenben és Nyíregyházán, de Hódmezővásárhelyen és Szolnokon is megnyitják kapuikat a kadétképzés legújabb oktatási intézményei. A tény, hogy évek óta többszörös a túljelentkezés erre a képzési formára, azt mutatja, hogy jó irányba indultunk el a megkezdett úton - fogalmazott.

A honvédelmi miniszter szerint ahhoz, hogy sikeresen megvédhessük hazánkat, három dologra van szükség: modern eszközökre, az azokat professzionálisan kezelő, jól felkészült, kiképzett fiatalokra és a legfontosabbra, a helyes erkölcsi alapállásra, a hazafias szemléletre, amit itt, a honvéd középiskolában fognak megkapni. „Addig van nemzeti értékünk és jövőnk, amíg vannak olyan tettre kész és elhivatott fiatalok, mint önök. Mert haza csak addig van, amíg van, aki megvédje” – jelentette ki.

„Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája” – mondta a tanévnyitón dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy. A Magyar Honvédség parancsnoka hozzátette: a fiatalok abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a jövőt és egyúttal az iskolát most ők építik. Mint hozzátette: a siker már borítékolt, „de nem lesz könnyű, hiszen el kell végeznetek mindazt, amit az iskola előír, hogy megszerezzétek a végzettséget, meg legyen az érettségi. A nevelőtanárok, az igazgató urak és a katonák fognak még tanítani egy-két dolgot. Azok az értékek, amiket a katonák képviselnek, segíteni fognak a jövőben abban a szakmában, amit választani fogtok” – világított rá.

Kovács István alezredes, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója örömét fejezte ki, hogy immár négy tanintézményben kezdődhet meg a kadétok oktatása. Kijelentette: testben és lélekben erős, a haza iránt elkötelezett fiatalokat nevelnek a jövőben is.

Máté Gergő főhadnagy, a hódmezővásárhelyi tagintézmény vezetője a szülők felé fordulva úgy fogalmazott: mindent megtesznek azért, hogy gyermekeik elérjék céljaikat és olyan társadalmi alapot képezzenek, amire támaszkodni lehet.

(honvedelem.hu)