Feldman Zsolt kiemelte, hogy míg Nyugat-Európában több olyan ország akad, ahol komoly konfliktus alakult ki a kormányzat és a vidék, az agrárium között a mezőgazdasági kedvezmények csökkentése, a támogatások megvonása miatt, addig a magyar agrárium és vidék éppen az ellenkezőjét élheti meg. Példaként említette, hogy az őstermelőket jelentős adókedvezmény segíti, valamint szélesedtek a kistermelők értékesítési lehetőségei. Háromszorosára növelték a vidékfejlesztési támogatások forráskeretét, a legkisebb vállalkozások is pályázhatnak fejlesztési és beruházási projektjeikhez segítségre 2024-ben.

Az elmúlt időszakban mintegy 55 ezer kis- és közepes vállalkozás jutott támogatáshoz a Vidékfejlesztési Program által, ezen források segítséget jelentettek a fennmaradásukhoz és az értékteremtő tevékenységükhöz egyaránt – ismertette. Hangsúlyozta: ugyanakkor az ország akkor tud majd igazán fejlődni, előrelépni, és a hazai vállalkozások is akkor fognak erősödni, ha béke lesz a szomszédban. Ezért szükséges a következetes kiállás a békepárti álláspontok mellett.

 

Fotó: Vermes Tibor

Feldman Zsolt, aki egyben a rendezvény fővédnöke fontosnak tartja, hogy egy kistérség vagy –régió, illetve azok vállalkozói, piaci szereplői és termelői megmutassák a helyieknek, az országnak és a világnak értékeiket. „Ez a kör akkor tud erősödni, ha ezt elérhetővé tesszük számukra. Erre kiváló lehetőséget biztosít az újraélesztett Marcali expó is most Somogy vármegyében” – tette hozzá.

 

(AM Sajtóiroda )