Pályázati döntés

Pályázati döntés

A bölcsődefejlesztési program 2018-as kezdete óta összesen 10,8 milliárd forintot biztosított a kormány bölcsődefejlesztésre. A program keretében eddig hat körben született döntés, amelynek köszönhetően 73 önkormányzat mindösszesen 10 798 519 608 forint központi költségvetési támogatásból összesen 1240 bölcsődei férőhely (113 bölcsődei csoport) létrehozását valósíthatja meg.

Forrás: Pénzügyminisztérium

Az elhúzódó háború, és az elszabaduló szankciós energiaárak veszélyeztetik az elért eredményeket. Ennek megfelelően a kormány felelős és takarékos gazdálkodást folytat az ország biztonságos működésének és a költségvetés egyensúlyának megőrzése érdekében. A Költségvetési törvény veszélyhelyzettel összefüggő eltérő szabályairól szóló 613/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdése alapján a program forrásai az idei évben nem állnak rendelkezésre. 

A kormány továbbra is kiemelt prioritásként kezeli a családok támogatását, a családokat támogató intézkedéseket az elhúzódó válság ellenére is fenntartjuk. A gyermeknevelést közvetlenül segítő családi adórendszer, az otthonteremtési program és a kapcsolódó állami támogatások, a kamattámogatások mellett a rezsivédelem is azt a célt szolgálja, hogy megvédjük a magyar családokat.

A pályázat legutóbbi fordulójában hozott döntés itt elérhető