Ez a támogatás köszönet mindazoknak, akik hivatásukban nap mint nap a közösségért dolgoznak. Többek között ilyen támogatás jár az orvosoknak, akik gyógyítanak, az ápolóknak, akik gondoskodnak, a rendőröknek, akik vigyáznak ránk, a tanároknak, akik tanítanak és nevelnek, a katonáknak, akik megvédenek minket, és minden közszolgálati dolgozónak, akik nélkül nem működne az ország.

Magyarország kormánya elkötelezett abban, hogy minél több magyar család juthasson saját otthonhoz, ezért indították el a csok pluszt, a fix 3 százalékos lakáshitelt, és most ehhez csatlakozik ez az új, a közszolgálatban dolgozókat támogató program is.

Az évi nettó egymillió forintos otthontámogatás kétféleképpen használható fel: egyrészt a már meglévő lakáshitel törlesztésére, vagy egy új lakáshitel önerejének biztosítására. Egy háztartáson belül duplázni is lehet, hiszen ha a házastárs vagy élettárs is a közszolgálatban dolgozik, mindketten igényelhetik a támogatást.

A program 2026. január 1-jén indul, a részletekről a munkáltatónál lehet érdeklődni.

(kormany.hu)