A közigazgatási államtitkár hangsúlyozta: a pénzügyekben való jártasság megfelelő elsajátítása elengedhetetlen ahhoz, hogy tudatos, megfontolt döntéseket hozzunk a jelenlegi, gyorsan változó világban. Gondos Judit elmondta: fontos eredmény, hogy sikerült a díj kapcsán hagyományt teremteni, hiszen a digitalizáció korában nemcsak a lehetőségek bővülnek, hanem a veszélyek is nőnek. Nem árt tehát, ha mindkét szempontból felkészülünk a jövőre, és fontos, hogy ebből a felkészülésből a felnövekvő generáció idejében részesüljön - tette hozzá az államtitkár.
A díj a pénzügyi tudatosság fejlesztése során kimagasló tevékenységet végző, vagy kiemelkedő teljesítményt nyújtó, kivételes eredményeket elérő diákokat, pedagógusokat, és oktatási intézményeket ismer el. Ebben az évben három diák, négy pedagógus és egy oktatási intézmény kapott díjat. Az általános vagy középfokú iskola kategóriában a Móricz Zsigmond Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola – Pátyodi dr. Antal József Tagintézménye részesült elismerésben.
Díjazottak névsora:
Diákok, hallgatók:
• Arany Márió, Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar
• Hriczu Kinga, Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium
• Páli Ádám, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
Pedagógusok:
• Gábor-Csicsai Ildikó, Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
• Kiss Mónika Mária, Szegedi Orczy István Általános Iskola
• Medvéné Urbán Terézia, Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium Jászapáti Technikuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma
• Szilágyiné Oszkó Éva, Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum