Már több mint 5 milliószor jutottak a munkaerőpiaccal kapcsolatos hasznos információkhoz a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly áprilisban megújult hivatalos honlapjára kattintó vállalkozók és magánszemélyek - nyilatkozta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte, a munka.hu weboldalon jelenleg is közel hétezer állásajánlatot és összesen mintegy 50 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőséget érhetnek el az érdeklődők.

A honlap folyamatosan frissülő információkkal látja el a magyar munkaerőpiac szereplőit, naprakész tájékoztatást nyújt többek között a foglalkoztatáspolitikai intézkedésekről, támogatásokról és az igényelhető ellátásokról is. Kialakításánál fontos szempont volt, hogy tartalmában, kinézetében és használhatóságában egyaránt megfeleljen a kor elvárásainak, létrehozói átláthatóságra, egyszerűségre és közérthetőségre törekedtek. A portál célja nem pusztán az információk közzététele, hanem azok minél hatékonyabb átadása, eljuttatása a munkaerőpiac szereplőihez. A szakminisztérium az itt megosztott tartalmakkal is a munkaalapú társadalom kiépítését, megerősítését támogatja, a látogatottsági adatok szerint sikerrel.

Az új oldal nemcsak asztali számítógépről, hanem mobilról és tabletről is felhasználóbarát módon érhető el, könnyű olvashatóság és egyszerű navigáció jellemzi. A honlapon részletesen megismerhetők a támogatási eszközök, az igénylésükhöz szükséges tájékoztatók, űrlapok. Önálló menüpontban böngészhetők a hazai munkaerőpiacot részletesen bemutató statisztikák, elemzések. A felhasználókat számos további eszköz segíti, ilyen például a térképes kereső az illetékes foglalkoztatási osztály megtalálásához, vagy az álláskeresési járadék várható összegét kiszámoló kalkulátor.

Bodó Sándor elmondta: „A Foglalkoztatási portál forgalma az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásának köszönhetően jócskán megugrott. A júniusban indult program több mint félmillió kattintást, az összes látogatás tizedét hozta a felületre. A részleteket ismertető aloldal néhány hét alatt a portál második legkeresettebb eleme lett, egyedül a nyitóoldalon jártak többen. Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként a kereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban dolgozók részesülhetnek, akik alkalmazott híján nem juthattak ágazati bértámogatáshoz. A népszerű programban elérhető 219 ezer forintos egyszeri támogatásra már mintegy 30 ezren nyújtottak be igénylést összesen több mint 6 milliárd forint értékben.”

(ITM)