A magyar-orosz együttműködés egyik újabb ígéretes területévé válhat az elsősorban teherforgalmi V0 vasútvonal fejlesztése. A Magyarországot Záhonytól Győr-Sopron térségéig átszelő kötöttpályás összeköttetés tehermentesítené a fővárosi és agglomerációs szakaszokat, a jelenleginél sokkal rövidebb menetidőkkel tenné vonzóbbá a vasúti áruszállítást. Az orosz fél a tapasztalatai, szaktudása megosztásán túl nyitott a projekt finanszírozásában való közreműködés lehetőségének vizsgálatára is – hangzott el a két ország szakminisztereinek egyeztetésén 2022. január 25-én.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter videokonferencián tekintette át a közös ügyeket az orosz közlekedési tárca vezetőjével, Vitalij Szaveljevvel. A felek üdvözölték a magyar-orosz-osztrák vasúti árufuvarozási vegyesvállalat tavalyi létrehozását. A résztvevő országok logisztikai potenciáljának hatékony kihasználását szolgáló kezdeményezés a Kínából Oroszországon és Magyarországon keresztül Dél-Európába és a balkáni országokba tartó konténeres szállítást hivatott elősegíteni, növelni.
„Magyarország a vasútprogram kiemelt célját beteljesítve akkor válhat Közép-Európa teherfuvarozási, logisztikai és elosztó központjává, ha a lehető legnagyobb mértékben részesül az Európa és Ázsia közötti áruforgalomból. A Budapest-Belgrád vasútvonal már kivitelezés alatt álló kapacitásbővítő korszerűsítése a görög kikötőkbe befutó áruk számára kínál minden másiknál gyorsabb útvonalat a kontinens belseje felé. A Távol-Keletről szárazföldön érkező vasúti szállítmányok a V0-nak köszönhetően a főváros időigényes átszelése nélkül roboghatnak át hazánkon. A Budapestet délről kerülő beruházás környezetvédelmi engedélye jövő tavaszra rendelkezésre állhat, 2023 nyaráig a megvalósíthatósági tanulmány is elkészülhet” - részletezte Palkovics László.
A felek rögzítették, hogy nagyra tartják a kutatóintézetek, egyetemek és vasúttársaságok között zajló tudományos és műszaki együttműködés eredményeit is. A tárgyalópartnerek örömmel nyugtázták a legnagyobb orosz járműgyártó magyarországi kutatás-fejlesztési központjának létesítését. A KAMAZ a tegnap aláírt szándéknyilatkozat szerint 2025-től már gyártókapacitásokkal is megjelenhet majd hazánkban.