A magyar miniszterelnök a tárgyalás előtt, a sajtó jelenlétében mondott köszöntőjében emlékeztetett, hogy 2009 óta ez a tizennegyedik kétoldalú találkozójuk az orosz elnökkel. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez most különlegesebb, mint a korábbiak.
Azt is felidézte, hogy legutóbb 2022 februárjában járt Moszkvában, még a háború előtt.
Orbán Viktor elmondta, hogy július elsejével Magyarország adja az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.
A kormányfő megköszönte az orosz elnöknek, hogy "ilyen nehéz körülmények között" is fogadja. Hangsúlyozta: "lassan elfogynak azok az országok, amelyek mind a két háborúban álló féllel tudnak beszélni, lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni".
A magyar kormányfő jelezte: ezt a helyzetet szerette volna fölhasználni arra, hogy fontos kérdésekről tudjon szót váltani az orosz elnökkel és néhány olyan kérdésben, ami fontos Európának, szeretné megismerni az állápontját.
![](https://cdn.kormany.hu/uploads/media/2/2d/2de/2de81a8cb7c41deee0e7643b63cbe406ceafed6c_fhd_1920_w3h2.jpg)
![](https://cdn.kormany.hu/uploads/media/2/2d/2de/2de81a8cb7c41deee0e7643b63cbe406ceafed6c_fhd_1920_w40h23.jpg)
"Remélem, hogy lehetőségünk lesz eszmecserét folytatni a kétoldalú kapcsolatokról ebben a nehéz helyzetben. És persze beszélni a legnagyobb európai válság, vagyis az ukrajnai alakulásának kilátásairól" - mondta az orosz államfő az találkozóról az orosz Rosszija 1 televízió élő közvetítésében.
"Természetesen kész vagyok megvitatni a részleteket önnel ezzel a kérdéssel kapcsolatban és arra számítok, hogy ön is ismerteti velem az ön, az európai partnerek álláspontját" - tette hozzá.
Arra is kitért: ami az orosz-magyar kétoldalú kapcsolatokat érinti, sajnos nagy, 35 százalékos csökkenés tapasztalható az áruforgalom terén. Összességében van min dolgoznunk és megvalósítjuk a projekteket - tette hozzá Vlagyimir Putyin.
A találkozón jelen van Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője is.