Az MH Bakony Harckiképző Központ gyakorlóterén egy Gidrán harcjárműre szerelt, 120 milliméteres aknavetőé volt a főszerep április 25-én, hétfőn.

Sikeresen vizsgázott technikai képességbemutatóján a Rheinmetall Rangarok 120 milliméteres aknavetője, amelynek működését és pontosságát állványos kivitelben és egy Gidrán harcjárműre integrált változatban is bemutattak a Központi Gyakorló- és Lőtér kőröshegyi szemlepontján. Utóbbi kapcsán fontos megjegyezni, hogy több nemzet hadiipari cégeinek közös munkájából született és amint a bemutatón is látni lehetett, alkalmazói számára a tüzelőállás rendkívül gyors elfoglalását, a tűzkiváltást és végül a tüzelőállás elhagyását teszi lehetővé. Bár a kutatás-fejlesztés jelenlegi szakaszában az éleslövészetet még az érintett vállalatok szakemberei hajtották végre, a magyar katonáknak is jutott szerep: ők mutatták be a szintén újdonságnak számító integrált felderítő platformot, ami szintén egy Gidrán páncélozott harcjármű fedélzetén kapott helyet.

A látványos és meggyőző dinamikus végrehajtást követően a nap főszereplőinek számító haditechnikai eszközök a statikus bemutatón várták a rendezvény résztvevőit. A Magyar Honvédségben is rendszeresített – de az aknavetős alkalmazás céljából átalakított – Gidrán mellett bemutatkoztak a török gyár további páncélozott gépjárművei is. Ugyancsak jelen voltak azok a lengyel gyártású, pilóta nélküli repülőeszközök is, amelyek a dinamikus bemutató során élő videóképet közvetítettek a lövészet célterületéről.

Maróth Gáspár

„A mai nap lényege az, hogy egyszerre kértünk több céget arra: hajtsanak végre közös kutatás-fejlesztési programokat, amelyek eredményei majd egy harcászati rendszerben fognak megjelenni” – mondta dr. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, nemzeti fegyverzeti igazgató, hozzátéve: ez jelenleg a haderőfejlesztés kutatási fázisa, amely során „mi indukáljuk a különböző cégeknek a termékfejlesztését. S e cégek meglepően jól működnek együtt.”

Dr. Maróth Gáspár arra is rámutatott: már most számos új ötlet van azzal kapcsolatban, hogy mi mindent tudnának még megvalósítani a vállalatok. A kormánybiztos leszögezte azt is, hogy több hazai fejlesztésű platform iránt már napjainkban is nagy a nemzetközi érdeklődés, amelyeket mint magyar haditechnikai eszközöket mutatnak majd be. „A világban a hadiipar mindig egy többnemzeti játék, az érdekesség az, hogy 2016 előtt minket nem jegyeztek ebben a játékban, ma pedig egyértelműen az egyik gócpontja, fejlesztési pontja vagyunk az európai haditechnikai eszközöknek” – jelentette ki.

Kérdésünkre válaszolva dr. Maróth Gáspár kormánybiztos elárulta: a közös fejlesztések eredményét a magyar katonák is láthatják majd.

(honvedelem.hu)