Farkas Sándor kiemelte: az agrárium szakmai seregszemléje a generációváltás fontosságára hívja fel a figyelmet az ágazat népszerűsítésével együtt, emellett a gazdaközösség ismereteinek bővítéséhez járul hozzá. A gazdálkodók között a 60 és 69 év közöttiek adják az irányítók 27 százalékát, a statisztikai hivatal agrárcenzus adatai alapján folytatni kell a fiatal gazdálkodói kör kiemelt támogatását - húzta alá. Az államtitkár kiemelte, hogy a tárca a 2023-ban indult új Közös Agrárpolitikában kiemelten kezeli a generációváltás elősegítését, új eszköz lesz a gazdaságok átadásának támogatása, ennek jogszabályi alapjait megteremtette a januárban életbe lépett törvény is.

Fotó: Vermes Tibor

Az először 1881-ben megrendezett seregszemle a magyar agrárium kiemelkedő ünnepe, a magyar föld ünnepe, a gazdák ünnepe, és mindazoké, akik a mezőgazdaságot nap mint nap működtetik – mondta a miniszterhelyettes. Elmondta, az OMÉK célja az is, hogy a kiváló minőségű magyar élelmiszereket bemutassák, illetve, hogy a magyar agrártermékeknek mind belföldön, mind külföldön megfelelő felvevőpiaca legyen. Az idei OMÉK-on több száz négyzetméteren ismerkedhetnek meg a szakmai résztvevők a hazai vállalkozások külpiacra lépését, a magyar termékek nemzetközi színtéren való minél szélesebb megismertetését végző AMC tevékenységével. Reményeik szerint idén is több tízezren látogatnak el a háromnapos rendezvénysorozatra.

Fotó: Vermes Tibor

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője elmondta: a magyar vidék, a magyar hagyomány egy szeletét mutatja be az OMÉK, amelyen az idén is lesz termelői vásár. A szakmai programban az agrárgépészet és az  élelmiszeripar számos konferencián szerepel, emellett szakmai fórumot biztosítanak az ágazat szereplőinek, hogy az agrárgazdaság aktuális kérdéseit megvitassák. Az OMÉK fontos feladata, hogy hozzájáruljon a felnövekvő korosztály ismeretanyagának bővítéséhez, ezért mintegy tízezer szakiskolást látnak vendégül és a szakácsiskolák főzőversenyét is megtartják.

Az őshonos udvarban látható lesz a Magyarországon tenyésztett állatfajok, -fajták és védett őshonos magyar haszonállatok sokasága, köztük a magyar szürke szarvasmarha, a kárpáti borzderes szarvasmarha, a magyar parlagi szamár, a kovásznai sárgafejű berke, a gyimesi racka juh is.

A szervezők reményei szerint az idén legalább ötvenezer ember látogat majd ki a háromnapos rendezvényre, azzal együtt, hogy az OMÉK költségvetése a gazdasági helyzet miatt alacsonyabb lesz.

(MTI)