Okostantermek a diákok kreativitásának fejlődéséért

Oktatás illusztráció
Okostantermek a diákok kreativitásának fejlődéséért

Korszerű, az élményalapú és kollaboratív tanítást-tanulást támogató okostantermek kialakításáról döntött a Kormány. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban összesen 7 milliárd forintra lehet pályázni.

Forrás: EMMI

2021. 07. 19.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének módosításáról szóló, a Magyar Közlönyben megjelent 1362/2021. (VI. 8.) Korm. határozat értelmében jelentős számú, állami fenntartású köznevelési intézményben jön létre olyan, a digitális tanulást segítő tér, ahol a tanulók a legmodernebb digitális infrastruktúrát használva, a kreativitást különösen fejlesztő technológiák (például mesterséges intelligencia alapú robotikai eszközök) segítségével tanulhatnak majd. Az „Okostanterem, az állami fenntartású köznevelési intézmények digitális tanulást segítő tereinek fejlesztése” című (EFOP-4.1.11-21 kódszámú) felhívásra a Klebelsberg Központ nyújthat be támogatási kérelmet.

Az előzetes tervek szerint legalább 180 helyszínen hajtanak végre fejlesztést és alakítanak ki a digitális pedagógia alkalmazásához ideális körülményeket biztosító okostantermet a következő időszakban.