Gulyás Gergely hozzátette: egy "fontos közéleti vita áll előttünk, amit természetesen a pártpolitika szintjén is vívnak és vívunk", hiszen megjelentek ellenzéki elképzelések az adótörvény módosítására. Ugyanakkor a közteherviselés kérdésben, amely széles körű társadalmi érdeklődésre is számot tart, elengedhetetlenül fontos a demokratikus vita és a vélemények ütköztetése. "Kulcsfontosságú, hogy mind a közteherviselésről általánosságban, mind az egykulcsos személyi jövedelemadóról, mind a Tisza Párt által bevezetni kívánt adóemelésekről legyen egy olyan társadalmi vita, amelyre a nemzeti konzultáció jó keretet teremt" - fogalmazott.

Valódi háborús beszédet mondott szerdán az Európai Parlamentben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke - jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Bóka János hangsúlyozta: az Európai Unió állapota rossz és egyre romlik, így a beszéd abból a szempontból volt érdekes, hogy várható-e érdemi irányváltás az eddigi elhibázott uniós politikákban. Ehhez képest a bizottság elnöke valódi háborús beszédet mondott. "Nem egyszerűen háborúpárti beszéd volt, ez egy háborús beszéd volt" - értékelt.

Kiemelte: a beszéd alapján versenyképességi fordulat helyett hadigazdálkodásra van szükség, Ukrajna finanszírozása lesz a prioritás, további intézményi centralizáció és újabb tagállami hatáskörök elvonása, a politikai ellenfelekkel szembeni nyomásgyakorlás erősítése, valamint a véleménycenzúra növelése várható. Ez a bizottsági politika minden elemében elhibázott - fejtette ki. Egyes tagállamok, így Magyarország is számos intézkedést hoztak az elhibázott politikák hatásainak tompítására, ezekkel az intézkedésekkel szemben azonban egyre erőteljesebb uniós fellépésre számít - mondta Bóka János, emlékeztetve: az Európai Bizottság már megfogalmazta, hogy Magyarországon progresszív adózást, az adókedvezmények szűkítését és kivezetését, a rezsicsökkentés felszámolását, az otthonteremtési programok kivezetését, a kamatstop és az árréstop megszüntetését szeretné látni.

Gulyás Gergely a Lengyelországot ért dróntámadásról szólva közölte: a vizsgálat zajlik, "tudjuk, hogy ezek orosz drónok voltak", és a miniszterelnök és a kormány egyértelművé tette, hogy Lengyelországra, mint NATO-szövetséges országra tekint, így "korlátlan szolidaritással állunk ki a lengyelek mellett, és valamennyi NATO-tagállam területi integritását sérthetetlennek tekintjük". A miniszter elmondta azt is: a kormány kapott egy rövid tájékoztatást a Katarban történtekről. A magyar külügyminiszter azonnal felvette a kapcsolatot a katari külügyminiszterrel, közvetlenül is biztosította kollégáját, hogy Magyarország kiáll Katar területi integritása és szuverenitása mellett.

(kormany.hu)