Feldman Zsolt közölte, hogy a termelők számíthatnak az agrártárca támogatásaira, hiszen a termésbiztonság érdekében védekezniük kell a fagy, a jégverés, az aszály ellen. Legalább ilyen fontos az értékesítés bővítése, amit a termékfeldolgozás ösztönzésével, valamint tárolók, hűtőházak, csomagolóüzemek létesítésével lehet segíteni - hangsúlyozta.     Az államtitkár bízik a fogyasztói tudatosságban is, mert a belföldi termés jórészt az országban marad, így a vevőktől is függ a termelők megélhetése. Hogy még több vásárlójuk legyen, érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar alma vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, mindennap fogyasztható, értékes élelmiszer - tette hozzá. 

Fotó: Pelsőczy Csaba

A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke úgy véli, hogy az almatermelők helyzete ma valóban kedvezőbb, mint néhány évtizede. Takács Ferenc ugyanakkor elmondta: az ágazat veszteségei súlyosak, hiszen a 90-es évek elején Magyarországon még csaknem 40 ezer hektáron termett alma, így a mai 23 ezer hektár csak félmillió tonna termést hoz a korábbi 1 millió tonnás átlag helyett. Az új ültetvények viszont már jobban bírják az időjárási szélsőségeket, így ma már egyre inkább az értékesítés a gond, uniós szintű túltermelés közepette kell megtalálni piaci lehetőségeket - tette hozzá. Takács Ferenc szerint étkezési almából Magyarországon is bőséges lesz a választék, a csaknem 120 ezer tonnás termés fedezi a belföldi igényeket, de az ipari alma kevés, a feldolgozó üzemek alapanyaghiánnyal szembesülhetnek idén.     

Fotó: Pelsőczy Csaba

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője sikeresnek értékelte az AM megbízásából 2016 óta megszervezett fogyasztásösztönző akciókat, de hangsúlyozta, hogy az egészségügyi világszervezet zöldség- és gyümölcsfogyasztási ajánlását Magyarország még nem érte el, a belföldi átlag kevéssel elmarad a napi 330-350 grammos értéktől. Ősszel különösen fontos az egészséges táplálkozás, az immunrendszer védelme - indokolta a kampány időzítését Ondré Péter, aki az önellátás erősítése miatt is fontosnak tartja a magyar alma népszerűsítését. Az almatermelők akkor fognak fejleszteni, ha van kereslet, és látják, hogy a fogyasztók szívesen vásárolnak magyar almát - mondta az AMC vezetője.    

(MTI)