„Születésnapot és egy szinte példa nélküli katonai karriert ünneplünk most” – mondta Sándor Zsolt vezérőrnagy, aki a Magyar Honvédség Parancsnoksága és annak teljes személyi állománya nevében gratulált a kerek születésnapját ünneplő altábornagynak. „Szeretném megköszönni azt a támogatást, amit tőled kaptam. Azt gondolom, ezt mások nevében is megtehetem. Köszönöm azt a türelmet, azt a szakmaiságot amit nyújtottál a Magyar Honvédségnek pályafutásod alatt, s reméljük, még sokáig élvezhetjük azt a szolgálatot, azt az elkötelezettséget és szakmai példamutatást, amit nyújtasz nekünk” - emelte ki a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese.

Az ünnepség zárásaként Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára a Magyar Honvédség érdekében, beosztásaiban négy évtizeden át végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából emléktárgyat adott át Mihócza Zoltán altábornagynak.

Németh Szilárd gratulál Mihócza Zoltánnak

A rendezvényen Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának (MHP) törzsfőnöke, Garas László vezérőrnagy, az MHP törzsfőnökének műveleti helyettese, illetve Kaposvári László vezérőrnagy, az MHP törzsfőnökének támogató helyettese is részt vett.

(honvedelem.hu)