Ennek fő oka az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság visszaesése, de ezek közül is kiemelendő az ipar gyenge szereplése, ami a német gazdaság elhúzódó válságával van összefüggésben. A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy minden nap érkezik egy-egy negatív hír a német autóipar, járműgyártás tragikus állapotáról, amely erősen kihat a magyar autó- és akkumulátoriparra. Mindezt csak részben volt képes ellensúlyozni a logisztikai, a turisztikai, az infokommunikációs és a pénzügyi szektor kedvező aktivitása.
Nehéz időszakon vagyunk túl, ugyanakkor egyre több pozitív jel utal arra, hogy a magyar gazdaság fordulóponthoz érkezett. Magas, közel teljes foglalkoztatottság van, mintegy 4,7 millióan dolgoznak, miközben a regisztrált álláskeresők száma mélyponton áll. A keresetek nominálisan 14 százalékos ütemben nőnek, így átlagkereset már 634 ezer forintra rúg. Ez nem jelent mást, minthogy jelenleg 77 ezer forinttal keresnek többet a dolgozók, mint egy évvel korábban.
A reálbér már egy éve folyamatosan emelkedik, augusztusban 9,4 százalékkal értek többet a fizetések, mint tavaly. Alacsony szintre szorította vissza az inflációt a kormány, amelynek mértéke szeptemberben 3 százalék volt. Ez pedig így fog maradni, a kormány meg fogja akadályozni, hogy az infláció újra növekedjen. Augusztusban éves bázison már 4 százalék felett emelkedett a kiskereskedelmi forgalom – ami az év hátralevő részében tovább emelkedhet – ezzel az áruk fogyasztása egyértelműen felfelé húzza a teljes gazdasági teljesítményt.
A turizmus is szárnyal, az év első kilenc hónapjában 5 százalékkal, 35 millióra emelkedett a vendégéjszakák száma 2023 azonos időszakához képest. Az ingatlanpiac is éledezik, a lakástranzakciók száma az év első 9 hónapjában közel 40 százalékkal nőtt éves alapon, a kereskedelmi ingatlannal fedezett projekthitelek folyósítása is több mint 30 százalékkal emelkedett az év első felében. Emellett a nemzetgazdaság teljesítményébe azok a jelentős gigaberuházások is folyamatosan bekapcsolódnak a közeljövőben, mint pl. a CATL, BYD, BMW, SEMCORP vagy az EcoPro, amelyek új lendületet képesek adni a magyar gazdaságnak.
Nagy Márton megállapította, hogy összességében egyértelműen a fogyasztás növekedését, a belső konjunktúra, azaz a belgazdaság helyreállását figyelhetjük meg, amely a következő hónapokban egyre erőteljesebben fogja kifejteni hatását. Ezzel szemben áll a gyenge külső konjunktúra, a német gazdaság vergődése. A miniszter megállapította: egyelőre nem látható, hogy a német gazdaság teljesítménye mikor lesz képes összeszedni magát, amely a GDP adatokban is egyértelműen megmutatkozik: 2023-ban 0,3 százalékkal, 2024-ben 0,2 százalékkal csökken a német GDP, de 2025-ben is mindössze 0,8 százalékkal emelkedhet Németország gazdasági teljesítménye.
A kormány célja, hogy 2025-ben 3 százalék fölötti gazdasági bővülést érjen el a magyar gazdaság, amelynek alapjait a gazdasági semlegesség teremti meg. Annak érdekében, hogy ebbe a növekedési sávba a kormány felhúzza és megerősítse a gazdasági növekedés ütemét, 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervet dolgozott ki, amely jelentős mennyiségű pénzt juttat a magyar gazdaságba.
A munkáshitelen, a minimálbér emelésén és a családi adókedvezmények megduplázásán keresztül a jövedelmek vásárlóerejének növekedése újabb lendületet adhat a fogyasztás bővüléséhez. A megfizethető lakhatást szolgáló intézkedések, mint például a vidéki otthonfelújítási program elindítása vagy a nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának megteremtése, illetve a kollégiumépítési program felpörgetheti az ingatlanpiacot, amely érdemben járulhat hozzá az építőipar teljesítményéhez. A Demján Sándor Program pedig hitellel, tőkével és támogatásokkal ösztönzi a kkv-k termelékenységének javulását, a hazai beruházások emelkedését, így a kkv-k méretének megduplázását.
A miniszter leszögezte, az Akciótervnek köszönhetően jövőre a magyar gazdaság ismét dinamikus ütemben bővülhet. Nagy ugrás a gazdasági teljesítményt illetően 2025 III. negyedévében következhet be. A tárcavezető hozzátette, ha a német gazdaság végre magasabb fokozatba kapcsol, úgy a magyar gazdaság helyreállása is gyorsabb lehet, valamint a növekedés is még magasabb szintre ugorhat.
Mindezek fényében felvetődik a miniszter szerint az a gazdaságpolitikai kérdés, hogy Magyarország számára kedvező-e a német gazdaságtól való ilyen nagyfokú függés, amelyre a válasz a gazdasági semlegességben keresendő. Álláspontja szerint egyértelműen a függőség csökkentésére, diverzifikációra van szükség, így a nyugat mellett a jelenleg sokkal nagyobb növekedést felmutató kelet felé is meg kell erősíteni hazánk gazdasági kapcsolatait.