Zambó Péter hangsúlyozta, hogy az agrártámogatások a költségvetési kiegészítésnek köszönhetően nőnek, a Közös Agrárpolitika (KAP) mostani szakaszában ugyanis agrárpolitikára kevesebb uniós forrás jut. A kormány azt szeretné a megemelt támogatásokkal elérni, hogy a magyarországi erdők állapota javuljon, területük bővüljön, a fenntartásukat végző vállalkozások pedig versenyképesek legyenek - tette hozzá.

Az erdőstratégia az államtitkár szerint azért is különösen fontos, mert erdőkre természeti értékként, a faanyagok forrásaként és turisztikai célpontként egyaránt szükség van. Jelentőségüket az éghajlatváltozás is növeli, emiatt az alkalmazkodási képességüket szintén erősíteni kell.

Az erdőgazdálkodás a KAP vidékfejlesztési pilléréből 11 százalékkal részesedik, ennek csaknem 80 százaléka közvetlenül zöld célokra fordítandó. Az eddigi programok sikerét bizonyítja, hogy a 2019-ben kezdődött erdőtelepítési programban eddig majdnem 50 ezer hektárra érkezett igény, ebből csaknem 10 ezer hektár telepítése már véget is ért - tette hozzá.

Fotó: Fekete István

Zambó Péter hangsúlyozta, hogy a támogatási rendszer korábbi előnyei megmaradtak, és újabb elemekkel, környezetvédelmi intézkedésekkel egészültek ki. A források hozzájárulnak ahhoz, hogy a fával borított terület aránya 22 százalékról 27 százalékra emelkedjen, a klímaváltozáshoz alkalmazkodó fajok telepítésével változatos, ellenálló erdők szülessenek.

Tájékoztatása szerint lehet majd támogatást kérni Natura 2000 területek kezeléséhez, erdőkárok helyreállítására, erdőszerkezet átalakítására, örökerdők kialakítására és fenntartására, az erdei infrastruktúra fejlesztésére. Bővül az erdők ökológiai értékét növelő fejlesztések támogatási köre, folytatódik az idegenhonos fafajok visszaszorítása, az erdők genetikai értékét fenntartó beruházások ösztönzése.

Kiemelte még a pályázati lehetőségek közül az erdei infrastruktúra fejlesztését, a fiatal vállalkozók, az alapanyagokat gyártó elsődleges faipar, valamint a szaporítóanyag-előállítás támogatását. A kiírások közzététele idén elkezdődik - közölte az államtitkár.

Fotó: Fekete István

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke a telephely- és technológiafejlesztési támogatásokat emelte ki. Mocz András szerint az erdőgazdálkodók pályázati segítséggel leküzdhetik az elmaradásukat, és a ciklus végére felzárkózhatnak az európai színvonalhoz.

Kárpáti Béla, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács elnöke szerint a több forrás nagyobb felelősséget jelent majd a kedvezményezetteknek, egyúttal üdvözölte, hogy felértékelődött az erdészeti csemeteágazat a 2027-ig tartó támogatási ciklusban. Hangsúlyozta, hogy az erdők megújításához nélkülözhetetlen a megfelelő fafajok kiválasztása, a szükséges mennyiségű és minőségű szaporítóanyag folyamatos biztosítása.

(MTI)