Miniszteri okleveleket adott át az egészségügyi államtitkár

Takács Péter díjátadás
Miniszteri okleveleket adott át az egészségügyi államtitkár

Batthyány-Strattmann László és Hőgyes Endre munkásságát méltatta dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára 2023. október 30-án a minisztériumban tartott ünnepségen, ahol Pro Santitate díjakat és miniszteri okleveleket adott át azoknak a szakembereknek, akik kimagasló szakmai tevékenységükkel nap mint nap hozzájárulnak az egészségügy szakszerű és hatékony működéséhez.

Forrás: MTI/Belügyminisztérium

2023. 10. 31.

Dr. Takács Péter elmondta, ez a hétfői nap azért kiemelkedő, mert Batthyány-Strattmann László és Hőgyes Endre szellemiségének örököseit ünnepelhetjük. Azokat az egészségügyben dolgozó kollégákat, akik a példájukat követve egy élet elkötelezett munkáját tették a magyar egészségügy fejlődésébe, a betegek gyógyításába, a társadalom egészségébe.

Az államtitkár emlékeztetett, Batthyány-Strattmann László hosszabb keresés után, 30 évesen talált rá a hivatására: 1900-ban szerezte meg orvosi végzettségét Bécsben. Bár gazdag és befolyásos főnemes volt, az ezzel járó lehetőségeit hivatásának kibontakoztatására használta fel.

Hőgyes Endréről szólva elmondta, a XIX. század második felének kiemelkedő, és nemzetközi szinten is elismert egészségügyi alakja volt, aki a tudomány melletti az emberek szolgálatáért vállalt felelőssége és a jövő generációk képzésében végzet munkája méltán teszi példaképpé mindannyiunk előtt.

Az egészségügyi államtitkár köszönetet mondott a kitüntetettek elvégzett példaadó, elkötelezett munkájukért, egyúttal megjegyezte, hogy a magyar egészségügyet mindig is áthatja Batthyány-Strattman László és Hőgyes Endre szellemisége. ,,Kívánom, hogy ennek segítségével sikerüljön közösen felépítenünk egy hatékony, korszerű, ugyanakkor emberközpontú, szeretettel teli egészségügyi ellátórendszert!” – zárta gondolatait az államtitkár.

Az elismerésben részesültek névsora itt elérhető.