A tárcavezető a Tranzit fesztiválon mondott beszédében leszögezte, hogy óriási hiba volt belemenni ebbe a versenybe a világ első számú katonai hatalmával, és ennek nyomán ma az Egyesült Államokban hetedannyiba kerül a földgáz, mint Európában, míg Kínában az áram ára egyharmada az európainak. Úgy vélekedett, hogy miközben Brüsszel a szankciókkal tönkreveri a gazdaságot, Washington a hazai vállalatokat hozza szégyentelenül előnyös helyzetbe.

Súlyos problémának nevezte ezen "elképesztően elhibázott" politikával kapcsolatban azt is, hogy nagy lépésekkel halad a világ az ismételt blokkosodás irányába. "Lehet, hogy ez jó egyeseknek, lehet, hogy a blokkvezéreknek jó, de azoknak, akik ott vannak a kettő között, azoknak nem annyira vidám" - fogalmazott, és ezért Kelet és Nyugat kulturált együttműködését sürgette. Aláhúzta: a kormány nem azért képviseli ezt az álláspontot, mert egyik vagy másik fél ügynöke lenne, hanem pusztán azért, mert ez a nemzeti érdek. "Azok próbálnak minket oroszbarátsággal vádolni, akik karba tett kézzel nézték négy évtizeden keresztül, hogy a kontinens keleti fele kommunista diktatúrától szenved" - mondta.

"A kelet-nyugati együttműködés nem politikai ízlés kérdése, nem gusztus kérdése, hanem a nemzeti érdek kérdése, nemzetbiztonsági érdek kérdése" - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy Kína tavalyi előzésével az EU gazdasága már csak a harmadik helyen áll globálisan, részesedése csökkent a világ bruttó hazai termékéből (GDP). Aláhúzta: Európának ezért minél szorosabban együtt kellene működnie Kínával, ezzel szemben azonban komoly törekvések vannak a kapcsolat elvágására, ami súlyosan ellentétes lenne a kontinens és benne Magyarország érdekeivel.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy az európai gazdasági növekedés modellje eddig a nyugati technológia és a keleti energiahordozók kombinációjára épült. "Ezt elvágták szálanként, egyesével, kéjjel, élvezettel elvágták" - mondta. Közölte, már ez is mélyütéssel ért fel, de ha ugyanez megtörténik Kína viszonylatában is, az teljes ko-t okozna, a kétoldalú kereskedelmi forgalom ugyanis 800 milliárd euró körül van évente.

Kitért arra is, hogy miközben a politikusok el akarják vágni a kelet-nyugati gazdasági együttműködés utolsó szálait, addig a legnagyobb európai vállalatok a kínai beszállításokra építik a jövőbeni gazdasági stratégiájukat. A miniszter emlékeztetett rá, hogy Magyarország az elmúlt évek válságai ellenére nemcsak talpon tudott maradni, hanem gazdaságilag is növekedni tudott. Erre szerinte kiváló példa, hogy a tavalyi évben mesterhármast ért el a hazai gazdaság, megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordja is.

Fontosnak nevezte, hogy Magyarország a saját javára fordítsa a helyzetet, és a világgazdaságot meghatározó autóipar forradalmi átalakulásából minél nagyobb részt hasítson ki magának. Kiemelte, hogy a világ legnagyobb elektromos akkumulátorgyártói keleten vannak, így az ágazat nyugati cégei erős függőségi helyzetbe kerültek. "Na, és itt jövünk mi. Itt jön el a mi időnk, mert azzal, hogy mi a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjává tudtunk válni, ez jelenti az életbiztosítást Magyarország számára, ez jelenti a garanciát arra, hogy az elkövetkezendő években Magyarország a nagy világgazdasági átalakulásnak, amit az autóipari forradalom diktál, a győztese lesz" - mondta.

Ezzel összefüggésben a keleti nyitás stratégiájának sikerét méltatta, ami elősegítette a keleti beruházásokat Magyarországon. "Ma Magyarországon a világ negyedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezünk, és amint befejeződnek a már folyamatban lévő beruházások, másodikak leszünk.

Kína után mi leszünk a másodikak, és ez jelenti a biztosítékot arra, hogy a magyar gazdaság a következő években is növelési pályán tud maradni" - szögezte le. "Ha olyan külpolitikát folytattunk volna az elmúlt években, amely valamely külső szereplők megelégedésére hajtott volna, ha az igazodás külpolitikáját folytattuk volna, akkor ma mindez nem lenne lehetséges" - tette hozzá.

"Ha ezek az elektromos akkumulátorgyárak nem Magyarországra jönnek, sok százezer magyar ember munkahelye kerül veszélybe, mert a magyar autóipar csak közvetlenül 170 ezer embernek ad munkát, közvetetten pedig ennek nagyjából a 3,5-4-szeres szorzója az iparági konszenzus" - összegzett.

Szijjártó Péter végül közölte, hogy hatalmas harc zajlik ezen beruházásokért, és ebben tisztességtelen eszközöket is bevetnek. "Ilyen például az, hogy a saját otthonukért aggódó embereket félrevezetik, kihasználják az aggodalmukat, megtévesztik őket és felhasználják őket" - fogalmazott.

"Az egy rendkívül tisztességtelen, nemzeti érdekekkel abszolút ellentétes, nemzetellenes törekvés, hogy a magyar embereket megvezessék, és ezzel előállítsanak egy olyan mozgalmat, amelynek nyomán ezek a gyárak nem Magyarországon, hanem Németországban, Franciaországban, Amerikában, Svédországban, és ki tudja, hol épüljenek föl, és majd ott foglalkoztassanak embereket, és ott védjék meg azokat a munkahelyeket, amelyeket ez az egész forradalom, autóipari forradalom hoz" - sorolta.

(MTI)