Az Európai Parlament és a Tanács készségek európai évéről szóló határozatában kihangsúlyozta a képzett munkaerő jelentőségét, mely hozzájárul a versenyképesség és a kedvezőtlen külső hatásokkal szembeni ellenállóképesség megtartásához. Ennek keretein belül indult el a hazai ETSZ bevezetésének kidolgozása, mely pénzügyi motivációs eszközként használható, egyben segítheti a kedvezményezetteket, hogy saját képességeik fejlesztésére összpontosítsanak, ugyanakkor hozzájárul a képzési rendszerek átláthatóságához is. A HUN-ILA néven ismertté vált, Egyéni Tanulási Számlák hazai koncepciójának kidolgozásáról szóló projekt 2023 januárjától 2024 májusáig tartott. A hat szakaszból álló megvalósítás során átfogó helyzetelemzés, megvalósíthatósági tanulmány és részletes cselekvési terv készült az ILA rendszer országos bevezetésének megvalósíthatósága érdekében. Az érintett tárcákkal, továbbá szociális partnerekkel való egyeztetés mellett meghallgattuk a német, francia, holland és szingapúri, később pedig a lett és horvát szakértőket is, akiknek hazájában már bevezették az Egyéni Tanulási Számla modellt.

Hankó Balázs, innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkár videó üzenetben nyitotta meg a rendezvényt és köszöntötte a jelenlévő mintegy 70, illetve az eseményt online követő több mint 30 résztvevőt. Beszédében hangsúlyozta: „A felnőttképzés által szakképzett, küzdőképes, olyan kompetenciákkal és készségekkel rendelkező munkaerőt biztosítunk, amely a magyar gazdaság és társadalom érdeke. A felnőttképzést a felsőoktatással, a szakképzéssel és az innovációval összekapcsoló magyar modell tesz minket versenyképesebbé.”

Giancarlo Dente, a projekt vezetője köszönetet mondott az OECD-nek, a DG Reform-nak, a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak és a projektben résztvevő szakértőknek az elhivatott munkáért, és tartalmas konferenciát kívánt.

A szakmai előadások fő témájaként a készségek és képzések napjainkban betöltött szerepe kapott helyet, melynek során Varga Bajusz Veronika, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár kitért az Európai Bizottság által finanszírozott projekt eddigi jelentős mérföldköveire és várt hatásaira. Beszédében kiemelte: „Az Egyéni Tanulási Számla projekt során azt vizsgáltuk meg, hogy milyen olyan motiváló eszközt, ösztönzőt tud létrehozni a kormány, amely több, mint a már elérhető képzési hitel, mert valóban motiválja a felnőtteket arra, hogy képzésben vegyenek részt.” Elmondta továbbá: „2030-ig általános versenyképességi célkitűzése az országnak, hogy hazánk az Európai Unió fejlettségi szintjének 90%-át, a foglalkoztatási ráta a 85%-ot érje el.”

Paul Jeffrey HUN-ILA szakértő bemutatta azon nemzetközi tapasztalatokat és jó gyakorlatokat, melyek mintául szolgáltak a magyarországi ETSZ kidolgozása során, majd a francia és horvát modell bemutatását követően az érdeklődőknek lehetőségük volt feltenni kérdéseiket.

Bertalan Tamás és Várkonyi Zoltán, a hazai Egyéni Tanulási Számlát kidolgozó szakértői csapat két képviselője részletesen bemutatta a rendszert, valamint annak lehetséges bevezetési ütemtervét.

Cservék Judit politikai tanácsadó végezetül röviden összefoglalta a hazai modell kialakításának további lehetőségeit.

(KIM)